Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 143 — Minden esetre nekem mély meggyőződésem, mikép belső politikánkban azon ösvényt, nyomot, elvet, nem követhetjük, melyen 1848 előtt jártunk vala. Ha mi, fejedelem s a nemzetiségek ellenében, folyvást azon makacs antagonismusban maradunk, melyben vagyunk, szegény hazánkra borzasztó viszontagságok várakoznak, melyek halálával végződhetnek. Ezeket mivel biztatjuk? üres szavakkal; azt mivel akarjuk megnyerni? pórias ingerlésekkel. Pedig a haragban is van fölséges, de az nemesen, méltósággal fejeztetik ki, mint a dicséret is sértő, ha az szolgai. Es elfeledők, hogy a mi faj-heterogeneitásban Ausztria mint birodalom organice szenved, hazánk hasonló természeti bajban sinylik ? azon fontos különbséggel, hogy mi, rokontalan faj oda nem hathatunk, mig az ottani kormány hazánk más ajkú lakosaira sokféle befolyást gyakorolhat. Elfeledők, hogy mióta egész lelkeinket, a miénket s az övééket nem a központositási s nemzetlenitő zsarnokság gyűlölete tölti be, a vajmi rövid egyetértést köztünk ismét ellenséges irányú törekvések váltották fel? íme ez helyzetünk nehézségében a leglényegesb pont. Közhiedelem vala 1848-ban s az előtt is, hogy a sza b adság kimondása által e faj-heterogeneitás mint hazánk politikai baja megorvosoltatik. Valóban ily eredménye annak lehetett volna is, — azonban fájdalom, az egészen más lőn. Mitől az egy s ég megállapítását vártuk, az, mondom, az aristocratia megrongálása, épen ezt ölte meg. Ennyire mindenek fölött legnehezebb az a nagy státustudomány, mely abban áll, megérteni a társasági elemek általános mozgalmát, megítélni mi a tömegek elméjében történik, és előre látni mi abból következni fog. Lehet valaki kitűnő hivatalnok, mély törvénytudó, ragyogó szónok,