Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 144 — de igen gyakran mi indítványnak nagyszerű, szavalatnak fölséges a szószéken, várakozásunk ellen forradalomra vezet az életben. Minden népek történetében akadunk ily nagyszerű botlásokra a politikában, melyhez oly kevés ember ért, de körülte mindenki kontárkodik. Francziaországban 1789-ben a nemesség állandó küzdése a királyi jogok bitorlásai ellen volt intézve, XVI-ik Lajosnak pedig ugyan akkor minden gondja abban pontosuk, hogy a nemesség igényeinek ellenálland, — mindketten tudást sem vőnek az egyenlőséget forraló népről mellettök, mely csendesen mint vész gyűlt össze, s nemességet és trónt egyaránt elhordott.. Ilyen tényezőkép jelent meg nálunk 1848-ban a nemzetiségi eszme. Mint a francziák akkor nem, mi sem gondoltunk erőszakos lázadásokra, nem is tanakodánk forradalmi dolgokról, mivel sejtelmünk sem vala róluk. Az elvontan jó elveknek gyakorlatban borzasztók lesznek következményei. Kérdem most, nem főleg aristocratiai szerkezetünkben fejezte-e ki magát a hazai állam egysége? Nem abból, mint egy várból, őriztetett-e meg százados harczokon s diétái tanácskozásokon keresztül az ország szabad alkotmánya? Nem az volt-e a magyar nemzet nem annyira törvényes, mint históriai értelmű tulnyomóságának, sőt magának fennmaradásának legfőbb biztositéka? És mi volt 1849 előtt szabadelvűbb, népszerűbb mint rombolni ez ódon, de czélszerü szerkezetet, mely philosophiai szempontból a kritikát bizonyosan nem állja ki, de az élet s tapasztalás megmutatta, hogy az az állam egységének, az alkotmányos szabadságnak, és főleg nemzetiségünknek, — geographiai és ethnographiai helyzetünkben, — szükséges alakja volt?