Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 130 — vagy ugy a dolognak vége szakad, ha a patak nem foly el, az ember kidől. Lelkiismeretem fellázadt enmagam ellen, liogy hallgatva szemlélem a nemzet veszélybe rohanását. Sokszor irni akarék lapokba, de melyikbe? Vannak nálunk számító, igazi státusférfiak, s teremtenek ők magoknak egy közlönyt? Ennek hiánya tartóztatott viszsza, s nem a félelem, mert azt nem ismerem, a napi közvélemény irányában sem, melynek több gyáva rabszolgája van mint a világ összes zsarnokainak. Sokszor neked akarék irni, ki, mint tapasztalom, mersz szólni zivatarban is, de helyzetem sajátságában fekvő tekintetek, némi büszkeség, ha ugy tetszik cynismus, ismét és újólag tartózkodásra intenek. Azokból, mik otthon történnek, sokat nem értek, sokat sem a dolgokból, sem a személyekből. Amazok oly irányban haladnak, mintha a közel múltnak ismétlései akarnának lenni, emezekre nézve, ugy látom, a történet egy betett könyv, melyből tanulni ők épen nem hajlandók. A néptömeg, sokat szenvedvén, s a szenvedések közben megtanulván gyűlölni, mi érzés keblének idegen volt 11 év előtt, most egészen más mint 1848/9-ben vala; akkor bár jól, de kedv s lelkesedés nélkül harczolt, engedelmesen ugyan, azonban kétkedve követett bennünket, hanem belsejében a háborút szükségesnek nem hitte. De most a tömeg kész s érett eleme nem csak a harcznak, hanem, a szó teljes értelmében vett forradalomnak is, hozzá adva annak minden lehető kicsapongásait. Forradalmi hangulatú nép, igaz, rettenetes, de veszélyes fegyver is, ezt gondolják jól meg mind a fejedelem, mind vezérférflaink. Mely fejedelem czéljainak kivitelére egyszer igénybe vette a lázadó né-