Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

Szemére Bertalan, Majláth Györgynek. Kedves barátom! Nem a tárnoknak irok, — nekem nincs hazám, tehát tárnokom sincs, ez természetes. írok hajdani követtársamnak, kit őszintén becsültem s szerettem, bár vitában s szavazáskor szemközt álltam vele. De ha mit a barátnak irok, azt a tárnok is megtudja, nem bánom, minden esetre nem gátolhatom meg. Képzelheted mi mohó vágygyal olvasom az otthoni lapokat. Lelkemnek ritka hoz élvet, a legtöbb mély búval s aggodalommal tölt el. Ez elkésett düh a békülés megérkezett perczében, e politikai kiskorúság annyi tanuságdús szenvedések után, e rövidlátás, oly bonyolódott s oly eldöntő fontosságú helyzetben, e teljes hiánya minden politikai ildomosságnak, e tapintatlan, ingerlő s merőben státusférnatlan modor, melylyel a legszentebb czélt s legalaposb jog vétkesen veszélyeztetik, engem csaknem beteggé tőn s majdnem megtört, engem, kit az 1848/9-ki események nem törtek meg, ki átéltem a lefolyt hosszú 11 évet, nem reményivé, de nem is csüggedve el, hanem türelmesen várva Horatius emberekint „dum defluat amnis". S Horatius embere nem oly bárgyú mint gondolnók; miért ne várna békésen ? igy Szem ere III. 9