Suhayda János: Magyarország közjoga : tekintettel annak történeti kifejlődésére és az 1848-ki törvényekre (1861)
II. Könyv. A magyar király
46 gye, s Albert neje, nemcsak saját, hanem kiskorú László fia nevében is, ki kisded korában megkoronáztatott, kormányzott; és a midőn az mindkét szülőjét veszté s időközben I. Ulászló is kimúlt, Hunyady János; midőn pedig ennek távollévő fia Hollós Mátyás 15 éves korában királyul megválasztatott, nagybátyja Szilágyi Mihály választatott kormányzónak. Azonban I. Mátyás idejében az eddig csak a körülmények szerinti eljárást világos törvény határozta meg, a) mely szerint a király gyámsága a nádorra ruháztatott. De már II. Ulászló okleveléből olvashatni, hogy ő, midőn fiát még életében megkoronáztatni akarta, a nádorról emlitést sem tesz, hanem csak azt mondja, hogy fiát az országban a rendek kezei alatt kivánja neveltetni és végrendeletében testvérét Zsigmondot rendelé gyámjául. Halála után három férfiú választatott, kik Zsigmond helyett és nevében kormányozzanak, sőt megvan még a rendek levele, melyben a lengyel király kéretik fel a kormányzásra és Lajos gondviselésének átvételére, mit azonban az el nem vállalt. —• Mindez tehát odamutat, hogy afenidézett törvény meg nem tartatott. Az örökösödési alaptörvény életbe lépte óta, a többi austriai országokra nézve az ural kodó maga nevezi ki a gyámokat, ha pedig rendelkezés ez esetre nincs: úgy a trónörökös legközelebbi férfiági, ilyeneknek nem létében a legközelebbi leányági rokonára száll a gyámsági jog és kötelesség. A gyámság meddig tartása, illetőleg a király nagykorusági ideje törvényeink szerint meghatározva mncseu ; b) és ha azt állitjuk, hogy a nagykorúság akkor áll be, a midőn a sanctio pragmatica alapján a trónörökös az austriai császári székre léphet, ez pedig a betöltött 18 éves kor. e kérdést tüzetesen meg nem fejtettük. a) 1485. 2. b) Salamon, II. István és II. Lajos 15, I. Lajos, méhben hagyott László, I. Leopoid 16, Mátyás király mellőzvén gyámját 19 éves korában vette át a kir. kormányzást.