Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

— 20 hatalommá nőtte ki magát. Közelebb álltam célomhoz, mint valaha. Azonban az aratott sikerrel egyenlő arányban nőtt a kormány haragja és szigora. Egyik megintés a másikat követte s midőn tapasztalták, hogy az örökös üldözés és fenyités csak növeli népszerűségemet s a közönség részvétét működésem iránt —a legvégsőbb rendszabályhoz nyúltak: végkép betiltották lapomat. Most ott állottam a hol pályám kezdetén. A hatalom kifacsarta kezemből tollamat s megfosztott még az élelemkeresés lehetőségétől is. Felajánlottam szolgálatomat a többi lapok szerkesztőségeinek. Az egyik kárörömmel, a másik sajnálkozással fogadott. Mindannyitól visszautasitő választ nyertem. Végre azon kétségbeejtő meggyőződésre jutottam, miszerint hazám immár annyira sülyedt, hogy egy önálló s független iróra nézve, ki nem akarja magát a császári kegy aranysugaraiban sütkérezni — lehetetlen a megélhetés. Mit beszéljek neked szenvedéseimről, phisicai és erkölcsi fájdalmaimról ? ! A közelebb lefolyt tél nem volt egyéb rám nézve mint egy örökös kétségbeesett harc az éhenhalás kinjaival. Ti kegyetlen téli napok! Melyeken éhen, szomjan barangoltam be Páris utcáit, nem ismervén többé egyéb vágyat, egyéb törekvést, egyéb gondolatot annál: hogy hol szerezzem egy falat kenyeret kinzó éhségen csititására; ti kegyetlen téli napok, hogy van az, hogy el nem temettetek ?! Hányszor álltam a Szajna partjain, azon szilárd elhatározással, hogy véget vetek szenvedésemnek s finom jégkéreg által boritott hullámai közzé temetem magamat ! Végre minden erőm felajánlása mellett sikerült