Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

- 12 — zám szabadságáért vérét ontotta. A mit ö mondott, a legtisztább igazság s ha pirulnom kell a fölött, hogy magyar vagyok, annak nem ő az oka. VII. Beszélgetésünk más tárgyakra tért s mindinkább bizalmasabb lön. Amadé nagy elkeseredettséggel szollott Franciaország mostani bel viszonyairól s a legsötétebb szinekkel ecsetelte a kormány azon hypocrita s a legraffinirtabb zsarnokokra emlékeztető politikáját, miszerint szabadelvüséget hazudva s a nemzetet üres frázisokkal és hitegetésekkel biztatva, elfojt minden szabadabb lélegzetet s csirájában eltipor minden önálló gondolatot. Beszéd közben arca kigyuladt a haragtól. — Elismerem uram — mond — hogy iszonyú isteni átok az, mely az ön lelkes és hősies nemzetét arra kárhoztatja, hogy századokon át egy minden tekintetben jelentéktelen tartomány függeléke és örökös zsákmánya gyanánt kelljen tengődnie, mely békében vagyonát, arcának verejtékét, háborúban vérét és dicsőségét bitorolja — de váljon kevésbé gyalázat-e, ha egy 35 millióból álló nemzet magát egy egyes kalandor önző céljai és egyéni érdekei eszközévé engedi sülyeszteni. E pillanatban a jelenlevők figyelme az ajtó felé irányult. Egy fiatal hölgy lépett a terembe szülei kíséretében, ki puszta megjelenése által az egész társaságot izgalomba hozta. — Ah Morisson kisasszony! — kiált Amadé elhalaványodva.