Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 152 — vetkezik a száműzött élettörténetének tragikus befejezése. Eywoodból október 28-dikán irt először Vukovics Sebőnek, s tudatta vele betegségét; október 31-diki levelében már javulásról szól, s azon szándékát fejezi ki, hogy néhány nap múlva Londonba megy; azonban már november 4-dikén Lady Langdale aggasztólag irt a beteg helyzetéről, s november 11-dikén még roszabb hir érkezett s erre Vukovics Sebő másnap Eywoodba utazott. November 13-dikán Lady Langdale Rónay Jácintot is felszólította, ha nem mehetne-e oda, minthogy a beteg őt látni kivánja, de ennek körülményei nem engedték meg az utazást. Három nap múlva, az előkelő derék angol család legszorgosabb, leggyöngédebb ápolása dacára, november 16-dikán megszűnt élni az, ki utolsó pillanatáig hona javáért sóhajtott. Haldoklásánál Vukovics Sebő, a szintén elhunyt fiatal Czecz János tábornok s egy öreg menekült közhuszár volt jelen, kinek nevét szintén ide jegyezzük. Ez Gázsi vala, ki tán ép oly mély fájdalommal siratta volt ezredesében az emberszerető katonai parancsnokot, mint körülálló barátjai a rendületlen jellemű hazafit. Halottunk hamvai az eywoodi parktól egy negyed órányira, a Titley helységhez tartozó sirkertben nyugszanak, nem messze más gyászos halmoktól, melyekhez szintén szomorú történetek fűződnek. Ezek az úgynevezett Caractacus-halmok, melyeken az ó-brittek utolsó fejedelme, Caractacus, utolsó csatáját vivta a rómaiak ellen. A szerencsétlen fejedelem Rómának diadalkapuin ezüstláncokba verve vonult keresztül, hogy később vas-bilincsek közt idegen földön haljon meg. Ilyen a sors játéka! — kiált fel Rónay — Ki hitte volna, hogy ősz bajnokunk ott lelje végnyugalmát, hol másfél évezred előtt a hajdani brittek dicsősége szállt sirba.