Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 143 — praeceptorságom. Hanem ez sem baj! Inkább egészségi állapotom kerget el engem innét, mintsem Amerika meg­unása, hol annyi jó embert találtam, mint máshol, s hová — ha talán az európai szokásokba belé nem tanulhatnék, — megint visszatérek, nem azért, mintha itt jobb lenne, nem; — eben gubát cserélsz itt is, — hanem azért, hogy ha fehér az arcod: szabad vagy, bárha Angolhonban is az vagy, de itt nincs urad s itt a balitéletekből is egy tizedrészszel kevesebbet találsz; noha másrészt Amerika divatja is bolond, a kormánya pedig — hogy ne dicsérjem nagyon — oly nyomorult, hogy egy fapolturát sem ér, státusemberei pedig — kevés kivétellel — ha nem roszab­bak, oly roszak mint elnökük. Hála Istennek, éltem mindenféle kormányforma alatt s azon határozatra jöttem, hogy — — —'— s igy igaza van a bolondos Proud­hónnak, miként az anarchia az igazi kormányforma, (!) s ebbó'l áll egész nézetem, melyhez egynémely részleten kivül párbeszéd közben sem foghatok sok érdekest told­hatni. Az itteni humbug s az ottani között a különbség csak abban áll, hogy az egyik eb, a másik kutya. Szem erét illetőleg jól tetted, hogy emlékeztetted, mikép ő sem római pápa; csakhogy Ő sem látszik sze­retni, ha hibázhatlansága fölött kételkednek .... Az idö, a szaporább közlekedés, a türhetó'leg jobb eszmék terjesz­tése s a positiv és históriai jog fog még egy sui generis független Magyarországot alkotni, csakhogy nem olyat, a milyet a magyar gőg kiván s remél; a „mikor?" a nemzet halhatlansága mellett másodrangú kérdés. Többi hiredről mitsem szólok mást, minthogy igen köszönöm azokat; s kérlek, gyűjts egy rakást össze azon esetre, hogy — ha a sors közétekbe jutásomat meg nem engedi, jól kibeszélhessük magunkat. Ergo jövök s ha nem későn este érkezem, hozzád szállok; de ha ugy történnék, hogy a mint szó van róla,

Next

/
Thumbnails
Contents