Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 133 — rágósabban hó' kivánataidat s hogy nálamnál ki sem óhajthat neked jobbat, mit is adjon az Isten óhajtásod szerint. Amen. Azonban meg se gondold, hogy nem haragszom. Haragszom biz én s meg sem is bocsátom eló'ször: hogy négy oldalból álló levelednek 1% lapját üresen hagytad, holott kötelességed lett volna nyolc hó után teljes levelet küldened, mire talán lett is volna idó'd, s másodszor: mikép bocsáthatnám meg, hogy élvezetem főrészét, mi a barátom s barátinkról való tudósításból áll, ugy megcsonkítod s megcsonkítottad, midó'n te és Szemere vagytok azok, kik legalább terjedelmesebben, azaz honunkat s honfiainkat illetőleg" részletesebben birtok tudósítani s ezt mégis mind a ketten késedelmesen teszitek. Azonban, mivel jobb plus tard que jamais, tehát köszönöm, nagyon köszönöm s még jobban fogom megköszönni, ha megjavítod magadat. Ezek után álljon mindjárt szívből fakadó részvétem azon ritka szerencséd iránt, hogy annyi sóvárgás s vágy után egyesülhettél valahára családoddal s hogy élvezhetted annak társaságát. Rövid vigság s öröm volt az, igaz, de tudod, hogy mi magyarok, — kiknek egyik derék férfia vagy te is, — rövid örömökre s hosszú fájdalmakra születtünk; azért adj hálát annak, a kinek illik s reméld, hogy jó az Isten, jót ád, s talán még többet is. Legyen ugy. Az emigrátiót illetőleg, a mit tudok, Szemerétől s most általad tudom; de tudod azt is, hogy mily furcsa gondolkozású ember az itt iród, hogy ő könnyen szánakozik s még könnyebben megbocsát, azonban tudjad még azt is, hogy én magunkat sem spártaiaknak, sem rómaiaknak, sőt még — sit venia verbis — sokban lengyel számüzötteknek s lengyel honfiaknak sem tartottam s nem tartom; azért nem tűnik föl előttem, ha a magyar első számüzöttségi próbáját (mert az utolsó Rákóczyét, —