Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 134 — mivel az száz év előtt történt, — rég elfeledtük,) gyengén állotta ki, mert az az Ovid-féle „Nescio quae natale solum dulcedire cunctos ducit", és a magyar, bár nincsenek oly nagy havasai, sem teliénkürtjei, de mivel van hegedűje és sui generis magyar társas élete, ezért hasonlit a helvétiaihoz s haza vágyik Ez tehát izlés dolga s az is, hogy pénzbeli ügyekben a magyar nem pontos, sőt szerencséjében hiu és gó'gö's, s nehogy nagyon szigorúnak látszassam, még csak azt jegyzem meg, miként szerencsétlenségében pedig az ellenkező. Ha azonban a hazaszeretet némely szikráját ki nem hagyja halni, úgy szűk körében élesztheti azon szikrát s közölheti másokkal is s ha a nagy könyvben meg van irva, hogy legyen megint Magyarország, ekkor helyén lesz a magyar s azonnal részt is vészen a közügyekben, melyekhez a külföldön lakók úgy is „post festa" jönnének. Örültem Teleky László szilárdságáról hallani, noha sajnálom, hogy egészségében gyenge s hogy te kibékitési apostolkodásoddal fiascót csináltál. Ez ugyan szivednek igen is nagy becsületére válik, de mért felejtetted el, hogy a „Tövisek s Lombok"1) Írójának egy mágnás csak akkor bocsáthat meg, ha a nemesség megint mibe sem fog vétetni, vagy ha Krisztus parancsát vakon követi. Sajnálom én is Szemére elszigeteltetését, hanem a ki igazságokat nyersen s a mi több: csipősen szeret kimondani s azokat leirni, az ne csodálkozzék, ha kerülik őt. En, midőn az emigratió okiratát elküldé, bátor voltam neki megmondani, hogyha benyomást akarunk okozni, hatást előidézni — mivel a világ minket Deos minorum gentiumnak tart s nem igen ismer, — ha faiseurjeink ellen l) Vonatkozás Szemere Bertalannak ily cimü gunyoros, az emigratió tagjaira irt, epigrammokat tartalmazó füzetkéjére, melyből később a Mészáros Lázárra vonatkozó verseket e műben mi is közölni fogjuk.