Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 113 — gunk alá gyűrni szándékszunk s surtout: ha az elkerüllietlen „szükségesség" miatt másokat elkedvetleniteni őrizkedünk, — akkor bátraknak kell lennünk, nem szabad csüggednünk. E szavaim nem akarnak vágyás lenni, mert azok a „bonne mine a mauvais jeu" bölcsészete, mit elejénte szenvelgeni, azután megszerezni s végre gyakorolni szoktunk. En, a te legszeretetreméltóbb nagybátyád — miként te az én legszeretetreméltóbb húgom vagy, — én már kitanultam az időből, s kopaszságom, köhögésem, gyakori náthám s más ilyen apró mementó morik dacára száműzöm a gyönge gondolatokat, fiatalnak képzelem magamat s végbeviszem azt, mi a hozzánk legközelebb álló négykezűektől megkülönböztet minket, azaz: nyugodt lelkiösmerettel tekintek föl, várva, mi lesz aztán akkor? Kövess engem; egy kis türelem és bonhomieval célhoz jut az ember. Köszönd meg az a-b-c első betűjének,1) hogy annak idejében oly szívesen igyekszik majd rólam gondoskodni. Te azonban bocsáss meg nekem, ha én még ily derék biztositás után is kapzsiskodom s őt még útiköltségért is kéretem, mert 100 tallérnyi minden vagyonommal, hacsak valamely kereskedő-hajón nem leszek mousse, sem kényelmesen, sem tisztességesen nem utazhatom. Tehát édes Málim, a mint te nem kivánhatod, hogy megalázzam magamat, ép úgy nem szabad neked sem tenned ezt; kérjed Istent, de mást senkit, legkivált pedig értein ne. Hagyd a sorsot magára, melynek játékszere vagyunk; a mit oda fenn elhatároztak, az helyesen van elhatározva s reméld és hidd: „nous nous reverrons", (látni fogjuk egymást ismét.) .... Magamról csak annyit, hogy élek, ') Antal, M. testvérbátyja. 8