Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 89 — ügyminiszter volt; nem azért, mivel egy felületes francia iró, c^Ie^nxy-J^epxerz"-ÖTTtrorgeyvel való egyetértéssel vádolá, hanem azért, mivel az egész esemény kezdettől végig egyike volt a legszerencsétlenebbeknek, olyan, mely a magyar jellemet lealacsonyitá. Fájdalmasan érezhette az egész hon, de bizonyára legfájdalmasabban a hadügyminiszter azt, hogy gyűlölt, utált emberi viseletet, lázadással, izgatással, áskálódással és rágalommal párosult engedetlenséget büntetlen hagyni, s csak szóbeli roszalással kárhoztatni kényszerült. És ki ellen ? Oly férfi ellenében, kinek hadi ügyességét mindannyi fölé helyezé s kinek vezéri tehetségét önmeggyőzó'dése szerint egyedül tartá képesnek arra, hogy a háború szerencsésen végződjék be. Es mégis oly gyenge volt, hogy hadügyminiszteri szerepét végigjátszá. S miért működött igy Dembinszky ellenében a hadügyminiszter? — mert a kormányfőt nem birhatta volna arra, hogy szigorú s itt kellő példát adjon, s mert ellenséggel szemközt nehéz 30—40 alárendelt s 8—10 főbb tisztet hivatalától felfüggeszteni s hosszasabb törvényes vizsgálatra szoritani. Ismétlem, ezen okok nem mentik föl a hadügyminisztert, vagyis inkább nem mentették föl az alól, hogy a fegy és rend képviselője szerepében működjék, s mivel nem büntette meg a bűnösöket, azért a rosz tett látszólagos cinkosává tevé magát. El lévén a dolog ekként intézve, helyesebben: kontárkodva , a hadügyéi* az ott álló seregrészeknek papolt, s midőn a közönséges intéseket elvégzé, — Debrecenbe sietett s ott a tudni akaróknak kijelenté, hogy aligha nem tevők már meg bukásunk alapját. Alig hagyá el a hadügyminiszter Tisza-Füredet, s alig érkezett Debrecenbe, midőn egy nem ugyan egészen