Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 65 — reménynyel ütközhessek meg; hogy őt hátrálásra kényszerítse és seregében lehető legnagyobb károkat okozzon. A sors szeszélye, vagy tán inkább az alárendelt magyar vezénylők könnyelműsége és hanyagsága — hogy roszabbat ne mondjak — minden hadi tervet elrontott. E sorok irója ugyan a seregnél jelen nem volt. hanem akkori hadügyéri helyzetében több hivatalos jelentésből s később több szemtanú elbeszéléséből összeegyeztetve s összehasonlítva hozza itt elő a kápolnai eseményeket, mivel még a honban létekor tapasztalá, hogy a Görgey-Klapka párt szerint mindenben Dembinszky volt a hibás. A viszonyok gyorsan alakulván, a hibásaknak hibátlanokká tételével, az igazság kimondásával, a valódi hibásak korholásával, az ártatlanok méltánylásával foglalatoskodni nem lehetett ágy, mint azt a dolog fontossága kívánta volna. Bár a kormány a hadi és polgári egyéniségek közti kapcáskodások iránt közönbös szeretett maradni, hanem Kossuth csakhamar föleszmélt ingadozásából, s majdnem az egész honvédelmi bizottmány dacára, mely az engedetlent büntetni akará, alig ért a csata után T.-Füredre, G'örgevvel azonnal kacérkodni kezdett s az egész hibát szintén Dembinszky re tolta. Hol volt a hiba, ki fog tűnni; de az, a mi a hiba következménye lett, helyre soha sem hozatik, mert a fegyelmetlenség ezen ütközetben s a tisza-füredi katastrophánál kezdett nagyban elharapózni, miben késó'bb bukásunk egyik okát kje 11 keresnünk. Klapka a hadi rendelet szerint az elővédet képezte s első volt, ki a félre-, rosznl- vagy nem értéseket megkezdette; utána ragályként a többiek következtek. A seresr még: Miskolcon volt. midőn Klapka, mint az elővéd vezénylője, parancsot kapott, hogy Harsányról ki ne mozduljon, nehogy az ellenség a magyarok közein. 5