Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 239 — tábornok mocskát rajta ragadni engedi: akkor az „erélyes" Klapka, ki e tulajdonnal szeretett kérkedni, még megköszönheti, hogy Perczel igy nem irt neki: „Ha önnek levélben pofont lehetne küldenem, ön azt arcával tartoznék elolvasni." — Szegény „erélyes" Klapka s gőgös Görgey, hová jutottatok, még pedig ily hamar! Itt ismét bocsánatért kell esedeznem e kis digressióért. Perczellel végzünk, mig az megint le nem mond. Miután a császári sereg Pestet május havában odahagyta, láttuk, hogy Jellasics minden bútorával és szereivel kényelmesen tartott Eszéknek, anélkül, hogy valamely magyar had küldetett volna utána, őt némileg szemmel tartandó. Útjában seregét jól vendégeitette, annak hiányait helyrehozá s a Szerémségbe érkezett. Innét Bácsot a Dunán több helyekeni átkeléssel fenyegetve, főbb erejével Karlovcánál a Dunán át is kelt, s onnét Titelnek tartván, ennek első dunai hadmunkálatát megkezdette. Gyalogsága a magyarét számban felülhaladta, lovassága pedig majdnem annyi volt, mint az egész magyar erőé összevéve. Ezen uj förgeteg ellen Perczel a kormányzónak többször irt, segítséget kérve, de ez nemcsak hogy ilyent nem küldött, hanem még Szegedről két alakuló zászlóaljat el is vont. Ennek okát Kossuth — föntemlitett levelében — abban tudatá vele, hogy alatta — durva bánásmódja miatt — egy törzstiszt sem akar szolgálni. Perczel mintegy 7—8 ezernyi erejével magára hagyatva, a császári seregek beütéseit Bácsban, Bezdán és Futak között, Bánátban pedig Periasznál, — hol előbbi hadjáratában őrséget hagyott volt, — négy héten át szerencsésen hátráltatta s a titeli ellenséges erőt felvigyázat alatt tartá. Ezen idő alatt Perczel áj diversiót óhajtván tenni s ez által az ellenség figyelmét másfelé fordítani, s ezt magát — ha sikerül — hátában megtámadni: azért Péter-