Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 218 — Öt hóig- tartó távollét után, annyi rosz és jó érzelem, sejtelem, remény és vágy átélése után visszatértünk, még pedig győzelmeink által dicsőített állásban tértünk vissza. A kormányzó, az előbbkelő hivatalnokok, a minisztérium, a felső törvényszék stb. ismét ó'si helyükön székeltek. S tudja Isten! az öröm, a vigság mégsem volt nagy, bárha az utcákon mindenütt a haza két nemtójének képét látta is, s bár annyi küzdelem után a dolgok végét is jónak jósolni jogosítva lett volna az ember. Azonban, mivel a politikai láthatáron fekete föllegek kezdettek tornyosodni, vagy mint a magyar mondja: a hadd el hadd kezdődni látszék, azért otthonosnak ki sem igen érezte magát. Készült ugyan magának mindenki otthonos kényelmet szerezni, azonban a felbontatlan málhák mindig készen álltak az elugrásra. A hivatalos körökben, a kormányzótól kezdve lefelé, a hivatalnokok úgy látszottak dolgozni, mintha állandóságra számitottak volna. A „Közlöny" katonai kinevezésekkel vala tömve, s az elsó' ellenséges benyomulás által hátráltatott ügyek és intézvények mozgásba hozattak, hanem inkább csak azért, hogy a közbizalom ne csökkenjen, s nem hogy azok eredményt szüljenek. S igy egyik a másikat biztatta, hogy ez által a bizalmat önmaga is megnyerje s nyugodtabb legyen. Azonban e nyugodtság is csak szinlelt volt, mert bár az osztrákok honunk legnagyobb részéből kivonultak, -— a világ kapui mégsem nyiltak fel előttünk. . A hon szerencsétlen földrajzi helyzete könnyitette az elzárást, mely a legszigorúbban eszközöltetett. Ezen, úgyszólván hermetikus elzárás nemcsak a ruházati, hadfölszerelési, házi s gyarmati, de még a szellemi cikkekre is ki volt terjesztve, sőt még a gyógyszerekre is, ügy hogy a chinin latját 10—15 forintért s életveszély között kellett becsempészni.