Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 198 — fó'tábornagy — az osztrák birodalom egész haderejével rendelkezhetett, azért a mint valahol némi kis haderő alakult, azt azonnal Magyarhon többi részének nyugtalanitására használta fel. Történt tehát, hogy a honba kisebb-nagyobb csapatok törtek be, a szabadelvű polgárokat, vagy mint ők nevezték, — a Kossúthistákat sarcolandők, üldözendők. E csapatoknak, a hol nem háborgattattak, ott jé) dolguk volt, ingyen éltek s más polgári hatóságokat neveztek ki; szóval: a hol honvéd nem létezett, ott uralkodtak. Egy ily alkalomból történt, hogy Losoncnál, pár ezer osztrák gyalog és egy század lovas nyugodott és vendégeskedett. Ezeket Benyiczky őrnagy és kormánybiztos 600 gyaloggal és 30 huszárral meglepte, szétverte, s többeket elfogott, köztük két magyar-osztrák tisztet, uévszerint Jákcyt és Almássyt. Mivel mint már emlitém, a huszárok rögtöni s véletlen rohamokra s rajtütésekre, — bár felállíttatások óta leginkább az ily tettekben különböztették meg magukat, — gyéren alkalmaztattak: azért itt egy ily esetet följegyezni kötelességemnek tartom. A kápolnai ütközet előtt, midőn Klapka Mezőkövesd körül állott s a többi Miskolcról indulóban volt, Desse wfy ezredes Besnyő s Füzes-Abony körül egy ellenséges elővédi lovas osztályt meglepett, azt szétverte s többeket levágott és elfogott. Ez az egész háború alatt csak a negyedik rögtöni roham volt; az elsőt Perez el Szolnokon, a másodikat Dessewfy Füzes-Abonynál, a harmadikat Damjanics Szolnoknál, a negyediket Benyiczky Losoncon intézte, a miből látszik, hogy a két ellenséges sereg tisztelte egymás nyugalmát s hogy a magyar megfeledkezett emez ősi szokása s abbani ügyességéről. Ez epizódtól visszatérve s az elébb mondottak elejtett