Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 199 — fonalát újból felfogva, megemlítem, hogy az osztrákok a hont Lengyelhon felől is megtámadták s az ottani Kárpátvidékeket nyngtalaniták. Ezen uj vendégek vezénylői szintén magyarok voltak, u. m. Benedek, volt barátom, báró Barkó és Vogel tábornokok. Ezek is fenyegettek s üldöztek, de a magyar kormány figyelmét is magukra vonták, a miért elhatároztatott, hogy kiűzésükre magyar haderő fog kiküldetni. Láttuk, hogy ki volt oda rendelve >a kormányzó táborkari irodájából; láttuk, miként tért az magához, s a képviselők kérésére szándokát miként változtatá meg. Ugyanazon képviselők, kik Dembinszkyt arra bírták, hogy hazánkban maradjon, arra is fölkérték, hogy a Kassán összegyűlt kisebb sereg vezényletét fogadja el, s a kormányzó őt erre — családja jobb belátása ellenére — kinevezte. A derék katona, dacára annak, hogy a kormány már egyszer sárban hagyta őt s dacára annak, hogy magát tettető ellensége, Görgey, hadügyminiszter és fővezér is volt egy személyben, csakhamar hajolt, s eszét s karját újra felajánlá, mivel a rokonügy előmozdításával legfőbb eszméje, saját hazája felszabadításának előmozdítását is kieszközölni vélte. Ennek következtében a kormányzóval a célról és eszközökről tanakodni kezdett s azalatt a kéznél levő, de nagyobbára szervezetlen sereg — lehetőleg szervezve — útnak indíttatott. Kossuth 20,000 embert ígért s Dembinszky sem követelt többet. — Dembinszky tervet nyújtott át, melynek foglalatja körülbelül ebből állott: „A Lengyelhon felőli berontásoknak gátot csak Lengyelhonba intézett berontással lehet vetni. 0 ismeri a népet, ismeri a birtokos nemességet, tudja nyűgük által előidézett elégedetlenségüket, s igy ha oda jól felruházott sereggel törhet be s ott működhetik, — eszméjének talán egész Lengyel-