Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 192 — „anche is sono generálé." Mivel pedig az egyik kéz a másikat mossa, e hivatal főbbjei bizonyosak lehettek róla, hogy a megkülönböztetést s fontosabb ügyekbeni megbízatást már azért sem kerülendik el, mivel a had nagybani vezetésében magánál a forrásnál részesültek; s így folyt tovább minden. Ez időtájban a kormány táborkari főnökségét a schwarz-gelb tisztből alezredessé lett Békeffy, máskép Kroner vezette. Ez nyájas, udvarias és udvarló fiatal ember és jó játékos volt, s mert harcolni nem szeretett, tehát (per quem? vagy per quam?) a táborkari irodába jutott. Alig fészkelte meg magát, midőn Lengyelhon felé (miről későbben szólandunk,) egy derék vezénylőre volt szükség, s a hon örömére a házi vikieres befolyás őt ajánlotta s ezt a kormányfő helybenhagyta. Békeffy kineveztetése hirére a felső magyarhoniak megborzadtak s a kormányfőhöz folyamodva, mást kértek. Nem levén akaratos és átalkodott a kormányzó, a családi jobb belátás dacára hajolt a kérésre, s igy szerencsére túladtak Békeffyn, s erre, mint már máshol elmondtam, a kormánynak Angolhont föl kellvén világosítania, Békeffyt oda küldötték, de a külügyminiszter, Batthyányi Kázmér megbizó levelét nem irta alá; hogy azonban udvarlásának mégis jutalmát vegye, az országon kivül működő futárként Pulszkyhoz utasíttatott. Még egy dolgot emiitünk föl. — Az első független hadügyminiszternek több, nem sükerült főbb intézménye között volt egy, melyet ívzáró kőnek tartott, — melyről nem szólani, részéről bün lenne. Ezen intézmény egy „katonai rend" teremtése volt. Az első, t. i. a pesti tervezet szerint egy magyar becsületrend, a debreceni szerint pedig egy érdemjel alakítását indítványozta. A tisztelt olvasóra nézve mitsem változtat