Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 5 — zéki lapok ki nem estek szerepükből s tovább is kíméletlenül kefélték a kormányt. A kormány, az országgyűlés korábbi ellenzéke s a most uralkodó párt, a római senátus azon szerepéből, midőn Brennus megjelent, most igen is kiesett. Halvány színnel, kékes ajkkal, palástolt halotti hanggal mutatták föl áldozási készségüket s az előbbi miniszteriális, most ellenzéki párttól csakhamar — s csupán illedelmes kis ellenzéssel — ráhagyták magukra tukmáltatni, hogy itt az egyezkedés utolsó időhatára. Nem Inában kormányoztatott magyar hazánk 300 évig osztrák miniszterek által, mert azok diplomatiai s politikai szokása átment a magyar vérbe is, t. i. hogy kevély volt szerencsében, s alázatos és engedékeny a balesetekben. Igaz, önmagunk modora szerint megkináltuk Ausztriát egyezkedéssel, de az el nem fogadtatott; s azért kétszeresen ildomtalan és időszerűtlen vala az ellenséget az 1848-diki alapon újólag egyezkedéssel kinálni meg akkor, midőn annak seregei győztesen haladtak előre, bár ezen egyezkedési eszme Windischgratz későbbi tevékenységére befolyt, mert várván a nem. érkező hódolatot, veszteglett. Elég az hozzá, a két Majláthot, Lonovics érseket, Deák Ferencet s Batthyányi Lajost az országgyűlés Olmütz felé, a királyhoz utasította egyezkedés végett. Hogy miért választatott Batthyányi? azt az dj kormány-párt tudja, melynek az ő határzott föllépése és magatartása imponált, a miért szabadulni kivánt tőle. Hanem Batthyányi, — tudván, hogy az országgyűlés legtöbb tagja s a főbb nemesség ugy is belé hely ezé