Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 71 — az előbbiek elfelejtvék, a későbbiek pedig más bonyodalmakkal telvék; és mivel minden jelen más körülményeket szült, a többi részletet elhallgatjuk. A fentebbi a hivatalos életnek csak egyik árnyéklata volt; magán része szintoly kellemekkel volt összekötve. — Tán nincs a világon oly nemzet, mely a hivatalt annyira hajhászsza mint kedves fajunk; és mivel annyi század alatt majdnem mindent csak kunyorálás és esdeklés folytán nyerhetett, — abba bele is szokott. Miután pedig a magyar nyelv diplomatikaira emelkedett s a korteskedés lábra kapott, ha a hivatalt elnyerte, leginkább — uraságát fitogtatandó — önkénye volt iránytűje, elfelejteni akarván, hogy azt oly és annyi megalázó eszközzel és móddal kellé megnyernie. Végtére azon úgynevezett táblabírák, kik az ellenzékhez nem tartoztak, következőleg az uj körülményekre sokat nem építettek s az uj viszonyok közt méltánylatra nem igen számolhattak: a körülményekkel ismeretlen hadügyminisztert szemelték martalékokul, hogy nála fiaik, rokonaik, elvbarátaik számára valamit nyerhessenek , mit az ügyek fordultával máshol megszerezni nem reméltek. — Az ellenzékiek: a sok kaszinó-, kör- és egyesületbeliek jogositva érzék magukat nem kérni, de követelni mindent. — Jöttek azután az özvegyek elhalt férjeik érdemeivel, vagy jóhangzásu nevök fényével, azután a polgári hatóságok, a polgárok, pórok stb. Bár a „Közlöny" a hivatalos órákat a magán-kérelmek elfogadására kiszabta, tudván ezek, hogy korán kelek fel, — már reggeli hat órától az ajtót egyre nyitogatták és csukták egymásra, ugy hogy hivatalom a szó betűszerinti értelmében unalmassá és kiállhatlanná vált számomra. Mivel pedig az egyének önbecslését, vásárra vivő önmagasztalását, tehetségeik, műveltségök és tudományosságuk bizonyítását, hazaszeretetét, annak egyedüli hasznát s boldogságát előmozdítani akarását és más ilyes