Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 324 — Tehát, — mint máshol már felhozám, —: a leleményes honvédelmi bizottmány elnökének értelme föltalálta a gondolatot, melyre szüksége volt, de bizony szerencsétlen gondolat volt az, mert kapkodván fuhez-fához, s szükségben lévén a haza a jó gondolatok kivivőjében, s a praecedentiákat fontolóra nem vévén, Mészáros Lázár felhívásában állapodott meg. Mint tudjuk, Mészáros számára utálatossá volt téve hivatala az ellene intézett durva hirlapi cikkek s a miatt, hogy Kossuth a hol csak lehetett a hadügyminiszteri teendőkbe avatkozott, s hogy ezen kollégája állását nem egyszer compromittálta, melyből nem szabadulhatván ki, magában küzdött. Érezte vezéri gyengéjét, s érezte továbbá, hogy brutusi jellem hiányában nem lehetend oly határzott akaratú, hogy a fiatal katonák irányában a hadvezetés nélkülözhetlen kellékét, a szigort tudná használni s minden emberiség félretételével alkalmazni; mégis a két rosz között a kisebb roszat, a nyilt téren való háborút választá inkább, mintsem az irodábani tompa viszályt és perelést. Reményiette továbbá, hogy bár a Demetrius Poliocetes szerepében kudarcot vallott is, máshol talán jobb szerencse mosolyával találkozhatik. Végre ezek mellett még sok képviselő is előmozdította ily körülményekben kevesbbé ildomos mint inkább honfiúi határzatomat, a kik leköszönésemet gátolták, mert oda, nyilatkoztak, hogy ha leköszönök, ők is elhagyják a gyűlést, nem akarván a láthatáron mutatkozó katonai diktatorság alá vetni magukat. Elhatározván elmenetelemet, az országgyűlés előtt még tréfálódzva oda nyilatkoztam, hogy ismervén Schlicket mint jó katonát, majd meglássuk: vájjon ő „schlick44kol-e el engem vagy én őt ? Ekkor szoritám meg utoljára a derék Batthyányi Lajos jobbját, ki még sajnálkozott, hogy ily, rám nézve