Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 321 — hasznosabbnak tartá. És ez igy tartott, míg csak egy másik erő ki nem küldetett ellene. Ezen eset hallatára a honvédelmi bizottmányt nagy aggódás lepte meg, mert sem kész erő, sem pedig vezénylő az új ellenség kikergetésére nem volt kéznél. A szerencsétlen Pulszkyt a kormánybiztostól kezdve egészen a népig mindenki vádolta, hogy ő volt a hibás. Hibázhatott, hibázott is vezénylői szerepében, megengedem ; mivel ő is csak most, ezen helyen vezényelt legelőször önállóan, más vezénylőktől függő eddigi szolgálata után. De hibázott szegény serege is, mely a tüzet kitartani még meg nem tanulta eléggé, s mely sereg bátorítás helyett oly főnököket is talált soraiban, mint p. o. gróf Török nemzetőri őrnagyot, ki maga biztatta futásra alattvalóit és személyesen példát is adott reá. Mint minden forradalomban történni szokott, a nem győztes elveszti, ha nem is egész becsületét, de bizonyára hitelét s azért most más vezénylőről kellé gondoskodni, s a gondoskodás a honvédelmi bizottmány elnökének bölcs agyában csakhamar alakot nyert. Mészáros áttér itt annak elbeszélésére, hogy -midőn Magyarország sorsa először gróf Lamberg tábornoknak, aztán a magyarellenes Jellasicsnak s végre hg. Windischgrátznek kezébe tétetett le, itthon azt nyilvános titkos hivatalos bizonyosságnak tekintették, miként a bécsi minisztérium akarata Magyarországot minden áron meghóditani, mert az másként az osztrák monarchiának állandóságát nem remélte; s szerinte bizonyítja ezt az is, hogy midőn még kétes volt, mikép lesz az olasz háború befejezve, már akkor kész lett volna Lombardiát száz millió forintért árúba bocsátani, csakhogy Magyarországot centrális hatalmába beolvaszthassa, mely nélkül a birodalom többi részét is ingadozónak hitte. Visszatekintvén Mészáros Magyarországnak régibb diplomatiai állására s 1790 óta tanúsított alkotmányos küzdelmeire, ezekből azon következtetést vonja, miként kételkednie kell: vájjon a nemzetünk fejlődését mindig gyanús szemmel tekintő bécsi német 21