Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)
— 299 — vidittetvén, s majdnem mindenüktől megfosztatván, úgyszólván véginségre jutottak. Mind a három osztály egy közös érdekben, a birtokviszonyokra vonatkozóban egyetérte, bár gondolkodási módra el is tért egymástól; s igy, mivel — mint elébb emlitém — sem a magyar kormány, sem annak főhivatalnoka a rögtön orvoslást kérő betegséget kitalálni s azt enyhiteni nem tudta, nem birta, azért ezen három osztály reactionarius szellemben kezde egyesülni, úgy hogy még akkor is sok helyen zsarolásokat vitt végbe, midőn Magyarhonban már az elébbi jobbágy kényuraságát éreztetni kezdé. Ilyen viszonyok közt és annak egyénei mellett nehéz még csak felfogni is rögtön, hogy mi volna az üdvös; hát még azt végbe vinni? De nem is csoda, hogy a dolgok Erdélyben ekként állottak, midőn annyi békeév után Európa elismerte azt, mit egy, az emberek boldogitását egész az őrjöngésig lelkesülten előmozdítani törekvő olasz tudós, Gorvaja mondott: „hogy véghetetlen nagy azon vállalat, mely az igazság megismertetését tűzte ki feladatául, mikor a hazugság hatvan évszázada minden ajtót bezárt" — és a mit Victor Considerant állit, hogy „a nemes, régitörzsü balitéletekből ki nem bontakozva, a parasztias új igazságok kipuhatolásáig nem érkezhettünk." Alig múlt el az új törvények által előidézett öröm, s beállt az eszmélkedés ideje. A szászok az új törvényeket aláásni és régi furfangos modorukban otthon előkészületeket téve, kivül segélyt keresve — felforgatni elhatározták. — Az oláhok ezeréves nyűgöktől s a zsarolás alól felszabadittatván, az észszerű szabadságot sem nem értették, sem annak hasznát föl nem fogták, — s igy azok