Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 284 — eszmének kellett azt tartanom, hogy az emberek az erényt csak önmagáért, minden jutalom, dicsőség, vagy kitüntetés nélkül szeressék; azért hogy jobban terjedjen az erény, azt kissé jutalmazni vagy kitüntetni nem lenne kár; példa erre Monthyon erény-jutalmazása Franciaországban, mely bár nem eszközlött valami nagyon sokat, mégis csak mozgat s hat. Mivel pedig régi katona valék, azért már a magyar tudós társaságban mondott székfoglaló beszédemben ki is nyilatkoztattam: „hogy azon nemzeti osztály lelkét, melynek cselekvési tere rendkívüli körülményekben nyilik meg, mikor is aztán a legnagyobb önmegtagadással tartozik működni, — mondom, azon osztály lelkét a becsület képezze, s ezért csak azon hadi osztály leend valódilag jó, mely a becsületben leggazdagabb; de a becsülethez még kenyér is szükséges, azaz: gondnélküli lét.— A katona naponkinti kenyerét s a becsületre, és dicsőségre való kilátást megérdemli, mert háborúkor ég és föld között áll." — És mivel a mostani társadalmi viszonyok közt ismertein a hadi erények megjutalmazásának becsét, azért annak életbeléptetését indítványoztam. Létesítésének második indoka azon nézetből eredt, hogy ha a szép tettet külső jel által a társadalom figyelmébe ajánljuk, — az azok iránti tiszteletet gyarapitjuk s utánzásra buzdítunk. Az érdemet ilyetén kitüntetése és kegyelése a mint őt egy részről folytonos tevékenységre s vitézségre serkenti, ugy más részről még szerencséssé is teszi. A rend tervezetében azonban a kérést-kunyorálást lehetőleg mellőzni akarám, mivel egy részről a jutalomkérést lealacsonyitónak, másrészről rosznak tartottam, ha a kérés nem teljesitése- vagy egyenes megtagadásával az érdemet szomoritanók: „nec quaerere nec spernere honores opportet." Egy ehhez hasonló s csak a szalag szine által külön-