Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 121 — mikép a magyar gyalog sorezredek adott alkotmányi esküjüktől eltávozni nem igen akarnak, a huszárok pedig ezért még viaskodni is készeknek nyilatkoztak: az egész sereghez s különösen a magyarhoz felszólítást küldöttek. Ebben több évszázados kötelékekre emlékeztetvén és azon különös szeretetre, melyben egy célért együtt viaskodva annyi szép tettel büszkélkednek stb., a magyar sereget egy kérdés megoldására hivák fel, t. i. „akarnak-e a császári királyi sereg ellen harcolni?" — Erre egy, a magyar huszároknál létező őrnagy, gr. Bubna felelt, mondván: „hogy igen is fáj a mostani egyenetlenség, hanem hűn az adott eskühez, azt minden támadás ellen védeni tartoznak, s igy vérző szivvel ugyan, de mint becsületes emberek, melleiket az ellenség csapásainak bátran kiteendik." Még egy más demonstratió is történt Bécsben, mit előbb kellett volna felhoznom, mely az osztrák katonaságnak Magyarhon irányábani mindenesetre létező ellenszenvéről tett bizonyságot. Midőn a tisztségétől megfosztott Jellasics Bécsben volt, a bécsi rendes katonai őrség nagy fáklyásmenetet hozott indítványba, mely a benne részt venni nem akaró magyarokat kivéve, a bécsi nemzetőrség hozzájárulásával és nagy zenével és robajjal végbe is vitetett. Beactióként a bécsi magyar nemes királyi testőr-csapat az akkor ott levő magyar miniszter-elnöknek is tisztelgett egygyel, mely azonban az élőbbemhez képest igen szerény szerepet játszott, hamar kialudván Bécs város szabadelvüsége, minthogy előre fontolóra vették, hogy ha a magyar győz, — Bécsnek esnie kell. Történtek talán még agitátiók azon késedelmezések ellen, melyekkel a bécsi minisztérium a magyarnak kivánságát teljesiteni szokta, azaz nem akarta, és tán bujtogatások is a külföldön tanyázó magyar katonaságnál, — mit onnan gondolok, mert a külföldi lapokban panaszt lehetett