Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. I. Fejezet. A felségsértés. — 126. §. 13 dolosc elmetehetségétöl megfosztatik; minthogy ez kétségtelenül egészségétől fosztja meg az illetőt. Ha tehát ily bűnös merénylet által a király tétetik képtelenné az uralkodásra: a cselekmény felségsértésnek lenne minősítendő már az előbbi ismérv következtében is. Mindazonáltal minden lehető kétely és tétovázás kikerülése végett czélszerünek látszott ez utóbbi tényező-elemet is fölvenni: mely által minden félremagyarázás ki van zárva. „a ki a királyt az ellenség hatalmába adja, vagy az uralkodásnak gyakorlatában vagy személyes szabadságában akadályozza." Mindhárom eset a király személyes szabadságát, ennek uralkodói állására vonatkozólag sérti. Különösen felsoroltatott mindhárom eset; mert a felségsértést illetőleg mindenek fölött kívánatos, hogy maga a tett, mely által az elkövethető, határozottan és tüzetesen megjelöltessék. Igaz, hogy a királynak az ellenség hatalmába adása: egyszersmind személyes szabadságának és uralkodó jogai gyakorolhatásának is erőszakos akadályozását is képezi. De egyrészről uralkodói jogaiban más merényletek által is akadályoztatnánk; más részről pedig csupán annak egyszerű kitétele : „a ki a királyt személyes szabadságában akadályozza", abstractiót tesz szükségessé, hogy ez az előbbi két esetre is alkalmaztassák. Az abstractiót és contractiót pedig e bűntettnél, a mennyire csak lehetséges, kerülni kell. [2.] Ministeri értekezlet (mj. 125. §.; tsz. 126. §.) Tárgyalás alá vétetvén a különös rész a 125. §-nál, Csemegi Károly államtitkár utal arra, hogy a revideált javaslat ezen §-a abban különbözik az előbbitől, hogy az első pont nemcsak a király meggyilkolását, hanem szándékos megölését is kiemeli. Kozma Sándor kir. főügyész megemliti, hogy a 125. §. 4. pontja iránt a szakirodalomban élénk vita fejlődött ki, és egyrészről azon kívánság nyert kifejezést, miszerint ezen szavak helyett: „a véghezvitelt megkisérli" a „merénylet" szó használtassák. Szóló azonban nem fogadja el ezen nézetet s pártolja a javaslat szövegezését, mely egy ismert büntetőjogi fogalmat állit elénk, holott a „merénylet" szó értelmének kiterjedése egészen határozatlan. Elfogadandónak véli a javaslat szövegezését azért is, mivel világosan megvan benne, hogy a kísérlet kísérlete nem létezik. Csemegi Károly államtitkár szintén utal arra, hogy a javaslat egyenest kizárja a kísérlet kísérletének fogalmát, mivel világosan ki van mondva, hogy a felségsértésnél az előkészületi cselekmények külön önálló büntettet képeznek. A franczia és a belga törvénykönyvekben használtatik ezen szó : „attentat", és ez alatt értik a kísérlet megkezdését. Az olasz javaslat szintén elfogadja ezen kifejezést, és hozzáteszi, hogy ez „a megkezdett kísérlet." A német törvények egy része ezen szót használja: „Unternehmen", továbbá ezt: „Wer es unternimmt"; azonban 30 év óta vitáznak a felett, hogy mit kell ezen kifejezések alatt érteni ? Ujabban az „AngrifP szót használják némelyek, és értik alatta a kísérletet. Mi tehát egyenest kimondjuk magát a büntetőjogi fogalmat, és használjuk a „kísérlet" szót, melynek definitiója megvan az általános részben, és e szerint a bírónak egy ismert fogalommal lesz dolga. Ha azonban a „merénylet" szót vennők fel, ennek büntetőjogi értelmét meg kellene határoznunk, és ezt még sem határozhatnók meg másként, mint ugyanazon eszmét helyezve e szó alá, melyet az előttünk már ismeretes szóval— a kísérlettel jelölünk meg. Eredményben tehát egy pusztán szóbeli különbségre reducálódnék a vita, s oda vezetne: hogy a cselekményt, melyet más büntettek és vétségek esetében „kísérletnek" nevezünk, a felségsértés és hűtlenség eseteiben „merényletnek" mondanók. 6*