Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XVíI. Fejezet. A rágalmazás és a becsületsértés. — 262. §. 453 [1] Ministeri indokok. A közhatóságok, a törvény által alkotott testületek, bíróságok stb. elleni becsületsértésre, sőt a közönséges rágalmazásra sem látszott szükségesnek nagyobb büntetést megállapítani, mint az, mely az egyesek vagy a juristicai személyek elleni hasonló delictumok ellen inditványoztatott. Felemeltetett azonban a büntetés a rágalmazás egyik különös módjára nézve. Teljesen jogos, s az alkotmányosságból származó követelmény, hogy mindenik hatóság, mindenik közhivatalnok felelős legyen hivatali cselekményeiért és hivatali kötelessége elmulasztásáért. Ez feltételezi, hogy a közhatóság a nyilvánosság ellenőrzése alatt áll, s hatósági körének vagy hivatásának mikénti betöltése: nyilvános bírálat tárgyát képezi. De más a bírálat, habár az a legszigorúbb és kérlelhetetlen és más a rágalom. Ha valamely hatóság nyilvánosan a jog és igazság kijátszására vagy elnyomására irányzott cselszövéssel, vagy erőszakoskodással vádoltatik; ha a hatóságnak hivatali eljárásban foganatosított, talán legüdvösebb intézkedése mint a fondorlatok gálád szövevénye, a bűnös vagy gyűlöletes merényletek végrehajtására irányzott terv állíttatik a közönség elé; ha ez nyilvános beszédben, felhívásban, vagy másnemű nyilvános közleményben történik, vagy talán több izben s mindig nyilvánosan ismételtetik; és ha e vakmerő nyílt rágalmak következtében a törvénykezési eljárás alatt alkalom adatik annak, a ki ily határozottsággal és bátorsággal hívta fel a nép gyűlöletét s megvetését a hatóság ellen, hogy állításait bizonyítsa be: azonban mindaz, a mit oly határozottan, oly szenvedélyességgel állított, koholmánynak, elferditéseknek vagy talán szándékos és piszkos érdekek által vezetett üzérkedésnek bizonyul: ez esetben a közérdek, az állami tekintély, a hatóság iránti tisztelet fentartása, a mi nélkül rend nem képzelhető, követelik, hogy a gonosz szigorúan megbüntettessék. Ez okból szükségesnek látszott, hogy ilynemű merénylettel szemben mellőztessék a különbség a sajtó utján és nem ez uton véghezvitt, de még is nyilvános rágalmazás közt. A nyilvánosságra lévén fektetve a qualificáló súlypont: az eszközök és módok közt, melyek a nyilvánosságot eredményezik, nem tétetett különbség. A nyilvános gyülekezetben tartott beszéd tehát, ha tartalma a közhatóság elleni rágalmazást képez : épen ugy esik e szakasz alá, mint az országgyűlés vagy közhatóság elleni rágalom, ha az nyomtatványban tétetik közzé. A törvényjavaslat ezen kifejezése: „habár nem sajtó utján elkövetett nyilvános rágalmazás" ezen eszmének ad kifejezést. Midőn tehát a megjelölt alanyok elleni rágalmazás bűnössége egyrészről fokoztatik; másrészről e különös intézkedés területe a nyilvánosság föltétlen requisitumának fölvétele által a cselekmény különös veszélyességének határai közé szorittatik. A törvény által alkotott testületek, hatóságok elleni rágalom és becsületsértés egvéb eseteire nézve: az előző szakaszok intézkedései nem szenvednek változást. [2] Ministeri értekezlet. Sárkány József t. elnök utal arra, hogy itt nemcsak magán, hanem egyszersmind közérdek is forog fenn, mert ha valaki valamely báróságot sért becsületében vagy rágalmaz, a törvény tekintélye és a közérdek szenved. Kívánatosnak tartaná tehát, hogy ezen §-nál szigorúbb büntetés vétessék fel, mint az előbbieknél, és minden esetre szabadságbüntetés, ne pedig egyedül pénzbírság szabassék ki.