Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

414 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. is követel, csupán a „botrányos" közzétételt mellőztük, mert ez nem kívántatik a rágalomra. Megegyezünk az előbbi javaslattal abban is, hogy nincs rágalom, nyilvánosság nélkül; de mi sem fogadtuk el azon eszmét, hogy minden becsületsértő állítás, ha nyilvánosan mondatik, rágalmazást képez. A többek jelenléte alatt értjük a hatóságokat és bíróságokat is; a mennyiben büntetendő cselekmény elkövetését magában foglaló, s bíróság vagy hatóság előtti állítás forog fenn, ha ez hamis vádat nem képez. Ellentmondunk azonban azon felfogásnak, mely azt, hogy hamis vád forog-e fenn, vagy rágalom, az állító ezen szándékától teszi függővé: vájjon a h am is ténynek állitója akarta-e előidézni a büntető eljárást vagy sem. A súlypont első rendben, az objektív körülményeken van, azon t. i. hogy az állító oly cselekmény elkövetésével terhelt valakit, mely cselekmény, ha beszámítható ember által követtetik el, ezt büntetésnek teszi ki; továbbá azon körülményen, hogy oly személy előtt terhelte az illető egyént, a ki kötelezve van ily tett elkövetője ellen a büntető eljárást megindítani, vagy a följelentést az eljárás megindítására kötelezett hatóságnak tudomására juttatni. Végre tekintettel a hamis vádra: a kérdés az, hogy az imént kiemelt két megkivántatóság mellett nem forognak-e fenn oly okok, melyek e két körülmény daczára is megakadályozzák a bűnvádi eljárás megindítását? Azon körülmény mindazonáltal, hogy a feljelentő különösen szándékolta-e a bűnvádi eljárást előidézni: mitsem változtat a dolgon : föltéve, hogy cselekményében egyébként meg vannak a dolus föltételei; vagyis, ha az állító tudta, hogy állítása valótlan; vagy legalább ha nem tudta, hogy az való, továbbá ha tudta, hogy azon személy, a ki előtt mást a kérdéses cselekménynyel terhel, a bíróságnak vagy hatóságnak tagja. A rágalmazás és a hamis feljelentés közötti viszony iránt egyébként már a XIII. fejezetnek indokaiban (376. 1.) tétetett említés. Az igen is tehet bizonyos irányban, és tesz is igen lényeges különbséget, vájjon fel van-e véve vagy nincs felvéve a törvénykönyvben a hamis vád esetei közt azon eset is, melyben a feljelentő, a vád tárgyát képező cselekmény valódiságát nem tudta, és feljelentése valótlannak bizonyult ? vagy pedig nem vétetett fel ezen eset a hamis vád tényálladékát megállapító esetek közé ? Ha t. i. a hamis vád csupán arra szorítkozik, ha a feljelentő tudva hamisan vádolt valakit: ez esetben az imént felhozott kérdésben foglalt cselekmény nem képez hamis vádat, hanem rágalmazást, illetőleg becsületsértést, a mint ez Németország több bírósága által, a törvény hiányossága folytán csakugyan becsületsértésnek vétetett. Ez megtörténhetik s a törvény hibás szerkezetéből indokolható is; de az, hogy speciális szándéka volt-e a feljelentésnek, a bűnvádi eljárás megindítását eszközölni; vagy nem volt ezen szándéka: az a rágalom vagy hamis vád qualificatiójára nézve döntő ismérvül egyátalán nem fogadható el. Azon állitásunk igazolására, hogy a vád valótlanságának nem tudása, s e valótlanságnak későbbi kiderülése esetében, a hatóság előtti feljelentés Németországban becsületsértésnek tekintetik: reprodukálják azon esetet, melyet, illetőleg melynek bírói elintézését HERZOG e kérdést tárgyazó fejtegetéseinek kiindulásául felhoz, s melyről azt mondja, hogy a német gyakorlatban sok hasonló elintézést észlelt. Meg kell azonban említenünk, hogy rágalomnak csak azért nem vétet-