Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

378 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. igazolni, hogy öt alapos okok vezették tévedésbe, törvényeink és törvényes gyakorlatunk, mindig megállapítottnak tartották a calumniat. Ezt mutatja az 1615. 7. t. cz. 9. §-a is, mely a büntetlenséget határozottan megjelölt körülményektől teszi függővé. Ha ezek nem forognak fenn s vádlott ártatlannak bizonyult, a vád hamisnak volt tekintendő, s a hamis vádló, a törvényben meghatározott büntetés alá esett, habár nem is bizonyult be ellene, hogy ö épen annak ellenkezőjét tudta valónak, a mit a hatóságnál följelentett. A jelen törvényjavaslat revisiójánál különösen szemügyre vétetett ezen kérdés; a miért is szükségesnek látszik azon szempontokat kiemelni, melyek az átvizsgálásnál, az előbbitől eltérő eredményre vezettek. Ha a vádban felhozott tény nem való, de nem lehet bebizonyítani, hogy a vádló annak valótlanságáról meg volt győződve: a legtöbb német iró azt állítja, s e nézetet több bíróság ítéletei is megerősítik, hogy ez esetben nem forog ugyan fenn hamis vád, hanem ugy a tudomány helyes elvei szerint, valamint különösen a német bir.-btk. szerint csakis a becsületsértésről lehet szó. E nézet mindazonáltal nem maradt ellenmondás nélkül. Ha a hamis vád, ugy mint ezt a belga btkönyvben láttuk, a becsület elleni delictumok közt foglalna helyet, ez esetben kevesebb nehézséggel járna a hamis vádnál követelt dolus speciális nemlétében, a becsületsértés vagy rágalom tényálladékában keresni az oltalmat. De a hol ezen cselekmények annyira el vannak különítve egymástól; sőt a hol a hamis vid objectumát nem is képezi a megtámadott egyéni becsület, hanem a megtámadott államintézmény, az igazságszolgáltatás: ott az átugrás az egyikről a másikra nem lehet természetes. Könnyen lehetséges, hogy valaki büntettél, vétséggel, kihágással vagy fegyelmi reatummal vádolt a hatóságnál valakit, a ki ártatlan volt; és lehetséges, hogy vádló nem tudta annak ártatlanságát; lehetséges továbbá, hogy e merészség vagy legalább is nagyfokú tévedés mentségére semmi sem szolgál. Ezen esetben, ezt mindenki érzi, nagy igazságtalanság, a jogérzetet megsértő botrány volna a feljelentöt büntetlenül hagyni. Megtörténhetik, hogy ily feljelentés következtében az ártatlan számtalan és nehéz zaklatásoknak tétetik ki; házkutatást, motozást szenved; levelei elolvastatnak a hatóság által, talán személye is letartóztatik. A család nyugalma, boldogsága fel van dúlva, az ártatlan ember gyanússá válik ; barátai visszahúzódnak tőle; talán állását, hivatalát veszti, vagy azt, melyet elnyerendő volt, e vád következtében nem nyeri el. Büntetlenné akarjuk-e tenni a vádlót ez esetben, ennyi nyomor, ennyi szerencsétlenség okozóját, csupán azért, mert nem lehet ellene bebizonyítani, hogy ö meg volt győződve áldozatának ártatlanságáról, vagy mint CARRARA mondja, mert nem forgott fenn: „calumnia manifestissima ?" Ezt nem akarja, s rendezett államban nem is akarhatja senki. Ennek kikerülése eredményezte azon kerülőt, mely a hamis vádat, a becsületsértéssel concursus ideálisban lévőnek állítja, a minek következménye az, hogy a ki hamis vád miatt, e bűntett dolusának nagyon szoros körvonalozása következtében nem büntethető, azt még mindig büntetés alá lehessen vonható becsületsértés miatt. Elismerjük, hogy a jogérzet eredményezte ezen értelmezést; de nem tagadhatni, hogy a törvény kerülő utakon mesterséges construálás utján jut ezen ered-