Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

III. A btkv. tárgyalása részleteiben. „Azon barbár és esztelen szokás, mondja CARRARA, hogy a vádlott saját veszélyére eskü alatt hallgattassák ki: ma már valamennyi civilis codexböl kiküszöböltetett." Nincs kétség a fölött: hogy a legközelebb előterjesztendő polg. perrend a hatályban levő ptrts. 192. §. a) pontjában foglalt megfelelő rendelkezésnek helyesebb és következetesebb formulázása által, az imént idézett tételt nálunk is érvényre emelendi. a) „a ki a való megvallása által büntetendő cselekménynyel vádolta volna magát." Ez értendő mind a polgári, mind a bűnvádi eljárásra; az eset mindkét eljárásban előfordulhat; az indok ugyanaz az egyiket, mint a másikat illetőleg. b) „a ki a bűnvádi ügyben jogosítva volt, a tanuzást vagy véleményadást megtagadni, ezen jogára azonban a bíróság által nem figyelmeztettetek." A dispositió megfelel a hatályban lévő bűnvádi eljárási szabályok 75. §-ának : a szakértői vélemény tekintetében mindazonáltal az eljárási szabályok 56. §-ának rendelkezése az előterjesztendő bűnvádi eljárás tervezetében a fentebbi szabálylyal összhangzásba lesz hozandó. [2.] A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése. A b) pontban „bűnvádi ügyben" helyett a 217. és 222. §-ban felhozott okoknál fogva tétetett „büntető vagy fegvelmi ügyben." (V. ö. a kiüb. jelentését a 350. és 363. 1.) [3] A képviselőház tárgyalása. Beöthy Algernon jegyző (olvassaa 224. §-t.) Pauler Tivadar előadó : Itt is a betűket számokra kérem átváltoztatni, mint már az más két szakasznál történt. Zay Adolf: T. ház ! Nekem semminemű ellenvetésem nincs azon nagyon lényeges módositvány ellen, a mit a t. előadó ur most maga „circa adiaphora" tenni méltóztatott, de sokkal fontosabb ellenvetésem van ezen szakasznak első bekezdése ellen, t. i. hogy az 1. és 2. számok alatt előforduló esetekben általában büntetés ne alkalmaztassák. Én ezt indokolatlannak tartom. Nagyon jól érthetem azt, hogy az államnak azon joga alapján, a melyet az államtitkár ur nagyon helyesen Recht auf Wahrheit-nek nevez, még sem lehet méltányosan követelni valakitől, hogy maga magát vádolja. Nagyon jól értem azon lélektani indokot, a mely a t. igazságügyminister urat arra birta, hogy ezen esetekre különös figyelemmel legyen, és enyhébben akarta felfogni ezen eseteket; de hogy általában büntetés alá ne jöjjön: az előttem megfoghatatlan dolog. Méltóztassék csak az első esetet felvenni, t. i., ha valaki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná, ezen esetben a javaslat szerint büntetlen marad. De ha valótlan vallomása által mást ugy terhel, hogy ez az előforduló 213. §. értelmében bűnvádi fenyítés alá kerül: hogy lehessen akkor büntetlen az, a ki ezt az embert szándékosan hamis vallomással terhelte? Ha valaki maga mentségéül mást vádol, a nélkül, hogy a következő fejezet a hamis vád tényálladéka volna meg, hanem csak a 213. §-ban foglalt tényálladék, t. i. a fenyitö eljárás, kérdem: méltányos-e, hogy az, a ki annak az oka, hogy más igazságtalanul bűnvádi eljárás alá kerüljön, hogy azon ember minden büntetés nélkül maradjon? Nagyon értem, hogy ezt enyhébben kell büntetni, mert tőle nem követelhetjük oly szigorúan, mint másoktól, hogy vallják meg az igazságot-, de épenséggel nem büntetni, az nem csak méltánytalanság, hanem a hamisan terhelt iránti igazságtalanság is volna.