Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

354 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. megsemmisült és azon ténykörülmény ellenkezőjére, melyet az okirattal bebizonyítani állítólag többé nem képes, megkínálja ellenfelét a föesküvel. Tudjuk, az életben mily befolyások és mily egyének tevékenyek egy ravasz terv kigondolásában; tudjuk azt is, hogy mily befolyások érvényesülnek a megkinálásnál az eskü elfogadására és letételére nézve. De nem ritkák az esetek, melyekben az, kinek nevében elfogadtatik az eskü, erről csak akkor nyer tudomást, midőn a törvényszéki ítélet vele közöltetik; vagy a legtöbb esetben csak akkor, midőn az eskü letételére kitűzött határnapról értesíttetik. Nem szükség részletesebben ecsetelni azon üzelmeket, melyekkel a szerencsétlen, kinek gondolkozási ideje is alig marad, mintegy meglepetik tanácsadói által s melyeknek gyakori eredménye az, hogy az önérdeknek különben is tevékeny ingere túlsúlyra jut, s az elcsábított és ostromolt szerencsétlen leteszi a végzetes esküt. De a mint ez megtörtént, úgy látjuk, hogy valamely véletlen szerencsés alakulása folytán azonnal megkerül az „elveszve volt" okirat, az elégettnek vagy elszakitottnak tartott nyugta; vagy pedig a mi szintén sok esetben történik, s a legveszélyesebb, hogy tanuk akadnak, a kikről a vesztes fél azt állítja, hogy azelőtt nem tudott róluk semmit; vagy hogy megfeledkezett arról, hogy ezek is jelen voltak a kérdéses üzlet megkötésénél, vagy a cselekmény teljesítésénél. Hamisak-e ezen tanuk, vagy nem: azt bebizonyítani bizonyos körülmények közt alig lehet. Tény az, hogy a letett eskü után megkezdődik a zsarolás, természetesen a bűnvádi eljárás megindításával való fenyegetés alatt. Lehet, hogy néhány forint megkímélése miatti gyöngeség, s az engedékenység a ravasz tanácsadó csábításai iránt: koldusbotra juttatja a szegény egyszerű embert, s kérdés még, hogy vagyonán nem osztozik-e tanácsadója is. De lehet, hogy a hamis tanuk általi bizonyításnak félelme kényszeríti az áldozatokra. így történik a kölcsönös egyezség folytán letett eskü számtalan eseteiben is. Ezen üzelmeknek gátot vetni, igen czélszerü, sőt szükséges. Az állam büntesse a bűnöst; de ha tapasztalja, hogy magasztos czéljai sok esetben a ravasz gonoszság merényleteinek, az elvetemült fosztogatásnak eszközeivé aljasittatnak : ez elég ok arra, hogy átvizsgálva a kitűzött czélt, és az eredményeket, akként intézkedjék, hogy a visszaélés ne vetkőztesse ki természetéből a törvényt, s az a mi a jog legerősebb biztosítékául állapíttatott meg, ne váljék a fosztogatás fegyverévé. A fennállott osztrák btk. a „Vorschubleistung zum Verbrechen" fogalma alá foglalta az ily eseteket is; ezáltal némileg korlátozva volt a vakmerőség. De ezen intézkedés, a mint átalános szabályként criminalisticailag nem correct, ugy másrészről épen ezen esetekre vonatkozólag, könnyen kijátszható. Hasonló üzelmek űzettek Francziaországban és Olaszországban is, s ezen államok feltalálták és alkalmazták is a helyes rendszabályt. Az ily visszaélések ellen alkottatott a franczia code civil 1863. §. czikke, valamint az olasz codice civile 1370. czikke. A megjelölt franczia törvénynek szavai következők: „Lorsque le serment déféré ou référé a été fait, l'advairsaire n'est point récevable a en prouver la fausseté."