Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. I. Fejezet. A felségsértés. 126 —138. §§. — A képviselőház tárgyalása. 25 képviselő ur, ki saját maga ugy nyilatkozott, hogy a jogtudományokban nem jártas, — ha azokban jártas lenne: közbeszólását nem teszi vala, mert tudná azt, hogy valamely cselekményt tettleg megkezdeni, causalis nexusba hozni magát a cselekvést, azaz azt, a mit valaki tett, azzal az eredménynyel, amelyet elérni akar, az kísérletet képez; a törekvés pedig még nem éri el a kísérlet stádiumát, a törekvés sokkal távolabbi stádium, mint a kisérlet. Midőn tehát azt mondom, hogy javaslatunk a nagyobb büntetési tételekkel csak a kísérletet bünteti, nem pedig, midőn valaki valamit elkövetni törekedett, s hogy ennélfogva a mi törvényjavaslatunk már ezen tekintetnél fogva is, viszonyítva az 1843-ki javaslathoz, sokkal enyhébb : ezt már az által is bebizonyitottnak kell tekintenem, hogy a felségsértés tényálladéka a mi javaslatunk szerint szorosabb, sokkal határozottabb, s hogy ez a bűntettet sokkal szűkebb korlátok közé szorítja. (Helyeslés a középen.) Tehát újra fölfogom a fonalat. Igenis a 421. §. a törekvést, mely még nem megkezdése a cselekvésnek, holtig tartó rabsággal bünteti. Tessék ezzel Összehasonlítani a jelen javaslat 128. §-át, mely azt mondja: „A felségsértés a 126. §. 1. pontja esetében, — tehát a király elleni gyilkosság, a szándékos emberölés és annak kísérlete esetében — halállal; a 127. §. 3. pontja esetében, t. i. midőn az ország területe árultatik el, és erőszakkal czéloztatik idegen hatalom uralom alá juttatása, — az a terület azon föld, melyen az állam áll, — ezen esetben életfogytig tartó fegyházzal; a 4. pont esetében pedig tiztöl tizenöt évig terjedhető fegyházzal, tehát nem életfogytig tartó börtönnel, örökös fogsággal büntettetik, hanem tiztöl tizenöt évig terjedhető rabsággal. Ha már most hozzátesszük azt, amit a t. ház elfogadni méltóztatott, hogy enyhítő körülmények esetében a meghatározott időig tartó fegyháztól, mint büntetéstől le lehet szállani hat hónapra terjedhető börtönig, akkor azt hiszem, t. ház, hogy a minek a maximuma tizenöt évi fogház, a minimuma pedig esetleg hat hónapra terjedhető börtön lehet: ez szemközt állítva a 43-ki törvényjavaslattal, a melynek maximuma életfogytiglani fegyház, — túlszigorunak alaposan nem mondható. (Helyeslés a középen.) Ha tehát összehasonlítjuk a kettőt, és ha ezen összehasonlítás alapján fog kelleni a büntetésnek szigorú vagy enyhe voltáról ítéletet mondani: én azon véleményben vagyok, hogy azon ítélet, mely az összehasonlítás tüzetességéböl ered, nem fog kedvezni azon czélnak, a melyet a tisztelt képviselő ur magának kitűzött. Es ha a képviselő ur azt óhajtja, hogy a jelen törvényjavaslatnak a felségsértés büntetési tételeire vonatkozó intézkedései az 1843-iki javaslat büntetési tételeihez alkalmaztassanak: azt vagyok hivő, hogy ezen eljárás, a büntetések súlyosbítását fogná maga után vonni. Nem áll, t. ház, az előttem szólott t. képviselő urnák azon állítása sem, melyet ö a felbujtásra nézve tett. Felbujtás sajtó utján nagyon praecarius dolog. A sajtótörvények épen azért vannak, mert sajtó utján felbujtás e szónak technikai értelmében alig képzelhető ; felbujtást sajtó utján a mi juridicus fogalmaink és ismérveink szerint alig képzelhetünk. Képzelhetünk fölhívást, felizgatást, lazítást; de midőn oly cselekményeknél, melyek sajtó utján is elkövettetnek, felbujtást emiitünk: akkor eltérünk az átalános részben meghatározott felbujtás fogalmától, a mely a reábirásban áll; mert sajtó utján elkövetett cselekményre, illetőleg azon szellemi hatásra nézve, mely a sajtóban találja kifejezését, azt, hogy a sajtó ezen vagy azon állítása által biratott valaki valamely cselekmény elkövetésére, alig állitható és nehezen bizonyítható be. Azt lehet mondani, hogy bűntettetik, mint felbujtó, s ezzel a törvény azt mondja: tudom, hogy a felbujtást bebizonyítani nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehetne ; annálfogva nem tekintek arra, hogy képez-e ez vagy az önmagában valódi felbujtást vagy sem; de ha a cselekmény, ha a lázítás eredményre vezetett, származott legyen ezen eredmény egyéb más okokból is, melyeknek vizsgálatába a dolog veszélyénél fogva nem bocsátkozom; ha mondom, akkor, midőn nyilvánosan a tömeg előtt felhívás történt valamely támadás intézésére, arra, hogy például rohanja meg ezt vagy azt az intézményt, hogy fegyveresen sorrakozzék és a tömeg csakugvan ezt meg4