Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

XII. FEJEZET. A hamis tanuzás és hamis eskü. ' % . . ... Ministeri indokok. A jelen fejezet rubrikájában megjelölt cselekmények, a régi jogtudósok által, a vallás elleni büntettek vég nélküli családjába soroztattak. A ki akár mint tanú, akár mint fél, hamisan esküszik, sőt a ki valamely kötelezettség teljesítését eskü alatt igéri s e kötelezettségének nem felel meg: az megtagadja Isten azon tulajdonságát, hogy az igazságtalanságot megboszulja. Ez volt a canonjog felfogása, mely átment a criminalisták müveibe, s az állami büntetötörvénykönyvbe is. Az eredeti felfogás szigora, különösen az igérö esküt,illetőleg, több irányban módosult, s egy bámulatos casuistica terjesztette ki fölötte ép oly tekervényes, mint finom szálait; úgy, hogy az eredeti eszméből csakis annyi maradt fenn, a mennyit a hatalom saját czéljaira szükségesnek tartott. A legújabb időkben a hamis eskü is saecularizáltatott, s a peccatum és delictum közötti különbségeknek, valamint e különbségek következményeinek felismerése és érvényre jutása után a kérdéses cselekmény criminalisticai jellege épen azon okoknál fogva nem származtathatik többé „Isten nevének megsértéséből", vagy „Isten tulajdonságainak megtagadásából", mely okok egyátalán irányadók voltak, a vallást és annak igazságait sértő valamennyi cselekvésnek, a világi bíróság fórumától való elvonására nézve. Ezen átalakulás bekövetkeztével, a hamis tanuzás, valamint a hamis eskü is, majd a köz hitel, majd a közerkölcsiség elleni bűntetteknek tekintettek ; majd pedig az állam igazságügye elleni támadásban kerestetik azok criminalisticai jellege. A német jogászok legnagyobb része a két előbbi felfogás közt oszlik meg; sőt többen s ezek közt BERNER és SCHWARZE is, a kérdéses cseleknyek criminalisticai természetének megfejtésénél legalább subsidiarie, a vallási szempontra is hivatkoznak. A jelen törvényjavaslat szerkesztésénél, a hamis tanuzás és a hamis eskü büntetőjogi természetének megítélésében, a tanuzásnak és az eskünek a polgári jogintézmények szerinti természete vétetett alapul; és minthogy mindkettőnek jelentősége abban van, hogy a hatóságok és bíróságok előtt fennforgó ügyekben bizonyítékot képeznek, ebből azon következtetés vonatott, hogy az, a ki a hatóság vagy bíróság eljárásának tárgyát képező ügyben mint tanú, hamis tanúságot tesz, vagy mint fél hamisan esküszik: azon garantiákat hamisítja meg, melyekkel az állam törvényei az igazságot biztosítják. Az Ítélet és határozat nem juttathatja érvényre a materialis jogot, ha azon tényleges viszonyokra nézve, melyektől a jog megállapítása függ: hamis tanuk, és hamis esküvők tévedésbe