Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I i74. 19" hogy az 1867-iki kiegyezési alap megváltoztattassék. Nem mondottam e'n azt választóim előtt. Én csak azt mondtam, hogy nem találok megnyugvást a jelen kormányzat működé­sében, mert egy esztendei uralkodása 100.000,000-val került többe, mint elöirányoztatott, e's ennek kifejezéseért Csongrád város hatósága feladott a kormánynak, mint lázitót, és akadtak önök közül százan és százan, kik én reám a legnagyobb bosszú érzetével tekin­tettek, és nyilvánosan azt mondották, ez az ember hazaáruló. Engedelmet kérek, t. ház, oly dolgok ezek, melyek a vesékbe hatnak. Ha önök a szabadság nyilatkozásának szájára lakatot akarnak verni, akkor gondolják meg jól, hogy ma ugyan mi vagyunk a sorban, de van idő és épen az idő az örökkévalóság maga, mely természetesen a mai nap helyett a holnapot fogja előidézni, s megeshetik, hogy ezen törvény épen azoknak lesz legnagyobb kárukra, a kik azt meghozták: mert az egyik pártot a másik párt fogja felváltani. Ha hazánknak ugy pénzügyi, mint hadügyi önállósága helyre volna állítva, akkor megenge­dem, hogy sok túlzott nemzetiségi túlkapások meggátlása szempontjából szükséges volna ily törvényt alkotni; de akkor, mikor azt tapasztaljuk s ezt kézzel foghatólag tapasztal­juk, hogy nálunk a legcardinálisabb kérdéseknek, s magának az életnek feltételei, melyek egy államnak függetlenségét helyreállítják, hiányzanak, akkor bocsásson meg a t. ház, de nem fogadhatom el a jogügyi bizottság azon véleményét, azon bizottságét, mely e ház múltkori utasítása ellenére az izgatásról szóló §-t szó szerint elfogadta és kérem a t. házat, hogy a mennyiben Mocsáry képviselőtársam ezen nagy elvnek megfelelöleg jól kör­vonalozta a maga indítványát, méltóztassék azt elfogadni. Elnök: Szavazás előtt fel fog olvastatni Mocsáry képviselő ur módositványa. Gulner Gyula jegyző (újra felolvassa a módositványt). Elnök: Kérdem a t. házat: méltóztatik-e ezen módositvány ellenében a 172. §-t a jogügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni? (Igen! Nem!) Azok, a kik a 172. §-t az igazságügyi bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörté­nik.) A ház a 172. §-t a jogügyi bizottság szövegezése szerint elfogadta s igy a módosit­vány mellőzve van. Következik a 173. §. [c] 173- §• Horváth Gyula jegyző (olvassa a 173. §-t s a jogügyi bizottság új szövegezését). Remete Géza: T. ház! A jelen fejezet czíme az izgatásról szól; a §. vége azután a lázítás szót is használja, a mely az izgatás szónak jelentését nagyban kétessé teszi, és a biró igen könnyen a lázítás szót ugyanazon értelműnek veheti az izgatás szóval. Ezen szövegezés mellett, ugy hiszem, a t. ház egészen hiába utasította az igazság­ügyi bizottsághoz a §-t; mert az most fából csinált vaskarika. En azt hiszem és ugy tudom, hogy izgatni, vagy ha tetszik, lázítani lehet arra is, hogy valamely törvény vagy törvényes intézmény törvényes, békés uton megváltoztassék. Az ilyen izgatást pedig részemről büntetni nem óhajtom. Es én a fősúlyt az erőszakra fektetem e §-nál is, és ugyanazért egy módositványt akarok e tekintetben beadni. Es nehogy Csemegi t. képviselő ur ismét a gyülölségröl tartson elmélkedést, bátor vagyok megjegyezni, hogy én nem tudom elképzelni, hogy a választók hogyan legyenek a delegáczió intézményébe például szerelmesek, ha egy vagy két óráig Madarász vagy Simonyi beszédet tart nekik, a kik mindenesetre oda törekednek, hogy a választók ezen intézményt meggyülöljék, és olyan képviselőt válaszszanak, a kinek a delegáczió nem kell. Ezt mint példát akartam felhozni és igen kérem, méltóztassék módositványomat elfogadni. Elnök: Fel fog olvastatni a módositvány.

Next

/
Thumbnails
Contents