Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

198 III. A btkv. tárgyalása részleteiben, Gulner Gyula jegyző (olvassa): A i73-ik §. utolsó sorában ezen szó „hivatott" után tétessék „bizottság törvényes jogának erőszakos megváltoztatására lázit." Németh Albert: T. ház! Ha a büntető codexek nem a nemzet geniusához, szokásaihoz, helyzetéhez speciálisan alkalmazva készíttetnének, akkor nem kellene egyebet tenni, mint a világ valamennyi criminalis codexét kinyomatni, szétosztatni és en bloc egyszerűen megszavazni. De épen azért, mert nem igy, hanem amúgy van: tekintetbe kell venni azon speciális közjogi viszonyokat, azon ország lakóinak helyzetét, jellemét, geniusát, sőt aspirátióit is, a melynek számára a criminalis codex készíttetik. Ezen állitásom igazolására, t. ház, csak egy passusát kell ezen szakasznak felemlítenem, a hol a delegátiókról van szó, mert azt hiszem, nincs állam a világban, a melynek ilynemű delegátionális intézménye legyen, mint Magyarországnak Ausztriával és igy annak megvédésére, esetleges bántalmazói, vagy az ellen való lázítók megfenyitésére törvény sem szükséges. Én megvallom, ha nem magyar volnék ; ha lennék angol, franczia, olasz, vagy Németország lakója és az illető ország parlamentének tagja, én, ha e VI. fejezet a parlament elé kerülne, feltétlenül megszavaznám azt. De nem tehetem a mi speciális viszonyainknál s közjogi helyzetünknél, magyar jellemem és képviselői állásomnál fogva. Egy más független önálló állam polgára nem vezettetik egyéb indok által, mint az által, hogy mérlegeli a parlamentális esélyeket: ma ez a párt, holnap az ellenzék jöhet a kormányra, de bárhová dolgozzék is valaki, nem lehet előtte munkálkodásának, fáradozásainak más czélja, mint hazája viszonyainak emelése, népének boldogítása. Határozott nyíltsággal kijelentem, hogy ez nálunk nem igy van, a gyakorlat nem ezt mutatja. Nálunk, a mely államférfi kormányalkotásra fölhivatik, vagy a többség által előtérbe tolatik, annak mint jó muzulmánnak első kötelessége szemeit Bécs felé fordítani, feladata az örökös tartományok érdekeit legyezni, sőt a legrosszabb esetben azokat Magyarország érdekeinek elébe téve, Magyarország vitális érdekeit amazoknak alárendelni. (Ugy van! a szélső baloldalról.) Ez, t. ház! a szakadatlan politikai harczoknak alphája és ómegája, több mint 300 éven át édes hazánkban. E harcz egy periodicus folytatása történt meg a lezajlott tíz év alatt, midőn az 1867-iki kiegyezés alkalmával mint az olaj és viz, elvált egymástól a két párt: azon párt, mely kiegyezett, és az, mely a kiegyezést tíz éven keresztül szakadatlanul oppugnálta. Én e szakaszt közjogi tekintetben szabadságérzetem legnagyobb veszélyének tartom, s a parlamentális intézmény meghiúsítására kovácsolt békónak tekintem. Ennek alkalmazása legelőször is most a legközelebbi választások alkalmával fog előtérbe lépni. Mondja meg nekem a t. államtitkár ur, határozottan és egyenest hozzá intézem a kérdést, hogy azok, a mik a hazában történnek, és egyenesen a ministeri felelősség alá vonhatók a parlament előtt: a minister factumainak kifolyásai-e? A ministert azért jogilag lehet-e felelősségre ugyan vonni, ha nem maga a minister intézője a sérelmeknek? Nem. Kik tehát? Az apróbb hivatalnokok, kik ezzel túlbuzgóságból kedveskedni kívánnak s kiknek e túlbuzgósága a minister által nem is ítéltetik büntetésre méltónak. Nem akarok recriminálni, csak két speciális esetet idézek. Egyik a székelyföldi mozgalom, melyből oly iszonyatos tűzi játékot méltóztattak rendezni. Mi lett az eredménye? Az, hogy a septemvirátus ugy intézte el, hogy a tényálladéknak még alanyát sem találta, holott odalenn már vizsgálati fogságban voltak az illetők és ugyancsak zaklattattak a kellemetlenségek és méltatlanságok minden nemeivel. Itt van a másik eset. Azon bizonyos kassai esemény. Mint végződött az is? Egyszerűen felmentette az esküdtszék a vádlottat.