Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I —174. §§. 195 torradalom proclamált, de nem vihette keresztül s azóta — tudtommal — nem volt állam mely az osztálykülönbségnek törvény által eltörle'se't komolyan és tartósan csak intentio­nálta volna is. A felvilágosodott törvényhozás feladata, hogy egyik osztály a másik felett törvény előtt előjoggal ne birjon ; eddig terjed a törvény feladata, és csakis eddig terjed­het annak hatalma; de e mellett az osztálykülönbség még mindig fenáll. És igy igenis, megtörténhetik, hogy a birtokos osztály ellen a nembirtokos osztályt, a nemes ellen a nem-nemest, a kabátos ellen a parasztot lázítják. (Felkiáltások a szélsőbalon: paraszt nincs ; van földmívelö !) Ha arra méltóztatnak számítani, hogy közbeszólásaikkal vagy ingerültségük nyil­vánításával engem zavarba hoznak, tévedni méltóztatnak; e tekintetben hiábavaló a^fárad­ság. (Helyeslés a középen. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: csak tessék folytatni!) Én fel­fogom a fonalat ott, a hol elhagytam, habár néha kényszerítenek is kitérésekre. Igenis ismétlem, az osztályok Magyarországon épen ugy fönállanak, mint fönálla­nak a törvény előtti egyenlőség daczára az osztályok Németországban, Olaszországban és más czivilizált államokban, s igy kötelesség az osztálygyülölet ellenében az osztályokat megoltalmazni, nehogy az osztály elleni gyűlölet, mely a szenvedélyek felköltésében áll, az állam fegyveres erejének közbelépését és alkalmazását tegye szükségessé. (Helyeslés a középen.) Épen igy van a vallással, épen igy van a nemzetiségekkel, és teljesen igazat kell adnom Zay képviselő urnák, hogy e szakaszban nem csupán a magyar nemzetiség része­sittetik különös oltalomban; hanem hogy ennek hatálya mindenik nemzetiségre kiterjed. Ha a magyar nemzetről, ennek állami jelentőségében van szó: ez igen természetesen más szempont alá esik, ez nem a jelen szakasz tárgya: midőn a jelen szakaszban a nemzeti­ségek oltalmazása czéloztatik: itt nem egyedül a magyar nemzetiség; hanem az ezen államban élő valamennyi nemzetiségnek más nemzetiség általi lazítása elleni oltalmazása van intendálva. (Helyeslés a középen). T. ház ! Nem egyszer történt és nem mi vagyunk az elsők, hogy a törvényhozá­sok elé terjesztett ilynemű intézkedései csaknem ugyanazon eszmékkel, sőt szavakkal támadtattak meg, mint megtámadják most nálunk a tárgyalás alatt levő §-t. Az mondatott pl. Belgiumban, a hol ugyanezen intézkedések voltak szőnyegen, hogy ezekkel megtámad­ják a sajtószabadságot, támadást intéznek a vélemények szabad nyilvánítása ellen. Ott a ministernek sokkal könnyebb volt, mint nekem bebizonyítani, — mert nagyobb ékes­szólással, és a tudománynak nagyobb bőségével rendelkezett, — hogy ezen intézkedés által nem támadtatik meg a sajtószabadság, s nem támadtatik meg a vélemény nyilvání­tásának szabadsága, s az eredmény az lett mindenütt, hogy ezen intézkedéseket nagyon kevés különbséggel minden polgáriasult állam elfogadta. E különbségek azonban a mi törvénykönyveinknek nem ártalmára, hanem ellen­kezőleg javára fognak kiütni; mert az eltérő intézkedések sokkal tágabbak és messzebb­menők, mint azok, melyek e szakaszban foglaltatnak. Azt hiszem, hogy azon eredményt, melyet ezen támadások máshol előidéztek, elő fogják idézni e támadások a magyar par­lamentben is. A radicalismus szótára, t, ház, sajátszerű. A radicalismus nem ismer veszélyeket, nota bene, addig, (Derültség a középen) a mig az uralomra nem jut. Nem ismer felfor­gatást, nem ismer az állami intézmények elleni merényleteket. A radicalismus tanaiban csak egy áll: a vélemény szabad nyilvánítása, az indulatoknak felköltése, tanainak minden akadálytól és bárminemű féktől ment, korlátlanul szabad hirdetése. Ez addig áll a radica­lismusról, mig uralomra nem jut. (Felkiáltások a szélsőbalról: Látjuk!) A legféktelenebb repressiv és praeventiv intézkedéseket gyakorolja azonban épen a radicalismus, ha sike­rült magát uralomra juttatni, ha a hatalom az ö kezébe kerül. (Tetszés a középen. Fel­25*

Next

/
Thumbnails
Contents