Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

D) A határozott idejű szabadságbüntetés leghosszabb tartama. — E) A büntetési tételek. 65 értelmében, a bűnhalmazat esetében sem léphető túl. A jelen törvényjavaslattal megegyez a német büntetőtörvénykönyv, melynek 14-ik §-a a határozott időtartamú fegyházbüntetés, a 17-ik §. pedig a várfogság leghosszabb tartamát 15 évben állapítja meg, s ezen tartam túlhágását, a 74. §. szerint concursus esetében sem engedi meg. Megegyez a jelen törvényjavaslat megjelölt intézkedésével az 1871-ik évi zürichi büntetötÖrvénykönyv is, melynek 5-ik §-a szintén 15 évre teszi a határozott tartamhoz kötött fegyházbüntetést, s ezen tartamnak meghosszabbítását a 67-ik §-ban mind a bűnhalmazat, mind a visszaesés eseteire megtiltja. Mely indokok szolgáltak a 15 év mint maximum meghatározásánál alapul ? Nem veszélyeztetik-e a büntetés igazságos szigora ezen, tekintve az idézett törvények és javaslatok büntetési tételeit, enyhének látszó maximum által ? Ezen kérdés fölött nem lehet könnyen áthatolni. A büntető törvénykezés körül semmi sem lehet a véletlen, vagy a homályos érzelem sugalata; a legveszélyesebb volna azonban, ily befolyásnak megengedése a büntetési tételek megállapításánál. Ezen igazság szem előtt tartatott a kérdéses intézkedés megállapításánál is; s ha 15 évre tétetett a határozott időtartamú leghosszabb szabadságbüntetés, ezen megállapodás abban találja elhatározó indokát: mert alapos okok, és a legilletékesebb férfiak által nyilvánosságra hozott tapasztalati adatok azon meggyőződést eredményezték, hogy a maximumnak felebbemelése által a szabadságbüntetés czélja hiusittatik meg, s a fegyencz erkölcsi és physikai lénye megsemmisíttetik. Az északnémet szövetség büntetötorvénykÖnyvének elkészülése alkalmával ugyanis, az igazság- és a belügyministerek tüzetesen tárgyalván e kérdést, a belügyminister gróf Eulenburg külön körlevélben felhívta a fegyházak igazgatóit, hogy tapasztalataik alapján nyilatkozzanak a többi kérdéseken felül a következőkre is: Elegendőnek tartjá k-e a 10 évi fegyházbüntetést, mint maximumot arra, hogy az időleges büntetés czélja eléressék? Véli k-e, hogy ezen időtartamnak túlhaladása vagy a) semmit sem használ, vagy inkább még b) árt, a mennyiben az által az addig elért siker részben elvész, vagy ennek hatása meggyengül? Alaposabban, mint ezen véleményekben, alig tárgyalható kérdés, s ha ezekből megdönthetetlenül kitűnt, hogy már a 10 éven fölüli szabadságbüntetés is veszélyezteti az előbbi időben nyert hasznos eredményeket, s hogy 10 évi fogság után a fegyencz testileg és szellemileg eltörpül: ezen tapasztalatok által eléggé indokolva van, hogy a törvényjavaslat a németországi törvény mintájára 15 évet tűzött az ilynemű büntetés véghatárául. A máshol szerzett tapasztalatok általunk is érvényesitendök, s ha különös viszonyok nem forognak fenn, melyek attól eltérést követelnek, ez esetben a nyert igazságok recipiálása által saját intézményeinket termékenyítjük, s azok üdvös hatását fokozzuk. Hazai viszonyaink nem nyújtanak biztos módokat az ezen kérdés körüli tájékozásra; nem tévedünk tehát, ha ezeket onnan szerezzük meg, hol a kifejlettebb tudomány, s rég megállapított rendszeresség a helyes fölismerés minden föltételeit megadták. Nem akarjuk, hogy a börtönökből testi és lelki nyomorékok jussanak ki s a helyett, hogy a megjavult bűnösök a társadalom hasznára váljanak : a nyomorékok terhére legyenek a községeknek és a népnek. Ezen okból fogadtatott el a 15 év, s köszönettel ismeri be az igazságügyminister, hogy meggyőződését a németországi szakférfiak által szerzett tapasztalatokból, az ezek által felhozott meggyőző erejű adatokból és érvekből nyeré. £) A büntetési tételek. Maximum és minimum. —• Rendkívüli enyhítő körülmények. Az 1843-ik évi és a jelen törvényjavaslat között kétségtelenül az a leglényegesebb eltérés, hogy az első mindenik bűntett büntetésének csupán legsúlyosabb nemét és a legmagasabb mértékét határozza meg, melyen fölül nem állapíthatja meg a biró az azon bűntettben bűnösnek talált egyén büntetését, míg azon alúl mind a büntetés enyhébb neme, mind pedig csekélyebb mértéke közt szabadon választhatja azt, melyet a tett és annak körülményei, valamint a tettes személyes viszonyai szempontjából igazságosnak tart. Korlátozásul e tekintetben csak az van kimondva, hogy rabság helyett pénzbüntetés, vagy megdorgálás nem állapitható meg (20., 21. §§.); valamint, hogy a pénzbüntetés fogságra, és viszont csak a 30. és 31. §§. eseteiben változtatható. A jelen törvényjavaslat pedig ellenkezőleg, rendszerint mindenik büntetendő cselekményre nézve meghatározza a bün0