Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

42 I. A >fkv. tárgyalása átalánosságban. A hármas felosztás elleni ellenvetések tehát épen nem bírnak azon súlylyal, a mely azoknak egy részről tulajdoníttatik, értéköket pedig eléggé ellensúlyozzák már a fenn kiemelt gyakorlati szempontok is. Ezen felosztás gyakorlati haszna azonban a leghatás osabbnak nyilatkozik a bűnvádi eljárásban, t. i. az illetőség megállapításánál. Akár helyeztessenek a rendőri kihágások és a vétségek a járásbíróság, a büntettek pedig a törvényszék, vagy ezek egy része az esküdtszék illetőségébe ; akár különböztessenek meg némely vétségek, s ezekre a bűntettekkel együtt állapíttassák meg a törvényszék, illetőleg az esküdtszék illetősége, mig a többiek, a kihágásokkal együtt a járásbíróság hatósága alá tartozóknak mondatnak ki; vagy végre, ha azon illetőségi rendszer állapittatik meg, hogy valamennyi rendőri kihágás fölött a rendőri bíróság, valamennyi vétség fölött a járásbíróság a büntettek fölött pedig a törvényszék ítél: mindhárom esetben a hármas felosztás hasznai az első tekintetre szembeötlők. A törvényhozások nem áldozzák fel a gyakorlati előnyt azon állítólagos elméleti következetességnek, mely egyébiránt, mint kimutattatott, a kettős rendszer által sem éretik el. Ezen előny nálunk különös jelentőséget nyer az által, hogy az anyagi törvénykönyvnek hármas felosztása igen valószínűleg három külön bíróság illetőségének állapítja meg keretét. II. A beosztás mind a bűntetteknek egyes fejezetekbe foglalása, mind pedig e fejezeteknek egymásutáni sorrendje bizonyos elvek szem előtt tartását követeli. Ámbár a törvénykönyv nem lehet tankönyv, s e kettő közötti különbség a beosztásnál is szem előtt tartandó: de azért mégis szükséges, hogy részint a könnyebb tájékozás, részint pedig a törvény egyes intézkedéseinek nem valamennyi, hanem több egynemű cselekményre kiterjedő hatálya végett, a mennyire lehetséges, egy meghatározott rendszer követtessék az egyes cselekményeknek fejezetenkénti beosztása, és a fejezetek sorrendje tekintetében. A különböző rendszerek között, melyek ez irányban követhetők, a leggyakorlatiabb az, mely az átalános rész után mindegyik büntetendő cselekmenynek helyét az általa sértett tárgy szerint jelöli ki, s azon főbb jelleget, mely több, habár külön bűntett és vétség közös jellegét képezi, veszi az egyes fejezetek egymásutánjára nézve irányul. Ez azonban mindig csak viszonylagos értelemben értendő, s törvénykönyvben csakis igy vihető keresztül. A törvénykészitésnél nem szabad feledni, mit a legkitűnőbb tudósok egyike, Rossi mond: „A törvénykészitök gyakran elfeledik, hogy rendszeres felosztásaik kitűnők lehetnek ugyan a tankönyvben, de kevésbé hasznosak törvénykönyvben." Könnyű volna kimutatni, hogy a rendszer tűlfeszitése és a gyakorlati czéloknak valamely elméletileg talán következetesebb, helyesebb rendszer alá rendelése, káros eredményekre vezet; de azért a rendszer tűlfeszitése és a rendszeretlenség közt mégis nagy a különbség. Tűlfeszitése volna a rendszernek, ha például a közokirat hamisítása azon bár igen lényeges mozzanatánál fogva, hogy ezen bűntett által a közhatóságok és a közintézmények hitelében helyezett bizalom támadtatik meg és igy kiválólag a közönség ellen irányzott merénylet jellegével bír: ez okból a közbüntettek közé vétetnék fel. A ki ezt javasolná, az elfeledné, hogy a magánokirat hamisítása oly közel rokonságban van a közokirat hamisításával, hogy egyik nem helyezhető a közbüntettek sorába a jelen törvényjavaslat Xl-ik fejezete után; mig a másik a vagyon ellen irányzott büntetendő cselekmények csoportja közt amattól husz fejezet által lenne elválasztva. A hivatali bűntett kétségtelenül első rendben az állam iránti kötelességet sérti, s ezen szempontból a közbüntettek közé tartozik, de mégis alig volna ment a gyakorlati nehézségtől azon beosztás, mely a hivatali sikkasztás büntetéséről, annak súlyosabb minősítéseiről oly helyen intézkednék, a hol, vagy a melyet megelőzőleg, maga ezen bün-