Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

242 II. A btkv. tárgyalása részleteiben. Halljuk néha azt is állíttatni, hogy a halálos büntetés megszüntetése ellenkeznék a közérzülettel; ám de ha ez igy lenne is, mit azonban kétségbe bátorkodom vonni, ebből nem az következnék, hogy felhagyjunk szándékunkkal. A törvényhozó feladata nem az, hogy hízelegjen a közérzületnek, hanem hogy azt, ha szükség, tisztázza, felüdítse, azt vezesse, ne pedig uszályhordozójává alacsonyítsa le magát; ugyan mit mondanánk ma hozzá, ha elődeink a torturát el nem törölték volna annak idejében, pedig ismert dolog, mennyire ragaszkodott ahhoz is a mult időkben még a közérzűlet. Fel szokott említtetni a halálos büntetések pártolói által az is, hogy az úgy is tekinthető, mint szigorú ugyan, de a legtöbb esetben biztos eszköze a javulásnak, vagy jobban mondva, a megtérítésnek, a mennyiben egy ilyen szerencsétlen, ha átlépi a siralomház küszöbét, saját lelkésze üdvös befolyásánál fogva is, megbánva bünfertöztette életét, a régi embert levetkeztetve költözik el a más világra. Itt azonban mellőzve azt, hogy az akasztófa mégis egy kissé drasticus neme a javító eszközöknek, azon észrevétel is tehető, hogy ha csakugyan megtért, illetőleg megjavult ama törődött lélekkel nagy útjára készen álló egykori gonosztevő, miért akarjuk azt a siralomházból a vesztőhelyre vezetni, és miért ne adjuk azt inkább vissza az emberi társadalomnak? A halálos büntetés végrehajtásának módjáról a következő §. határozván, ott lesz helye a felett érdemileg nyilatkozni; hiszem azonban, hogy nem hibázom, midőn érvül kívánom szavazatom támogatására felhasználni azon inconvenientiát is, melyet abból vélek eredni, ha a mondott 21. §. netalán életbe lépne, úgy annyira, hogy ezen lehetőség már magában elegendő ok volna előttem arra nézve, hogy a halálos büntetést megszűntessem. Mindenekelőtt nem tudok kibékülni azon eszmével, hogy avagy csak meg is emiitessék ezen, hazánkban egészen új aerát nyitandó törvénykönyvben, ama minden emberi jobb érzést levetkezett időszakban feltalált irtó gép, melynek magyarra helyesen át sem fordíthatott nevéhez annyi kebelrázó emlék tapad; e mellett nagyon tartok tőle, hogy különben is minden elzárkózást, minden titokszerüt gyanús szemekkel nézni megszokott nemzetünknél, lehető legnagyobb ellenszenvre fognak azon formalitások is találni, melyek kíséretében javasoltatnak a kivégzések végrehajtatni. Mindezeket azonban, mint emlitém, csak mellesleg kívánom e helyen érinteni, s nem egyéb okból, mint hogy kijelenthessem, hogy mindezen nehézségek s aggodalmak aként fognak legbiztosabban elenyésztetni, ha magát a halálos büntetést szüntetjük rneg. Végül még csak egyet legyen szabad felhoznom, miről azonban bevallom, hogy az egy ily száraz, empiricus törvény alkotásánál, csak azok előtt birhat némi nyomatékkal, kik időnként az idealismusnak is engednek menhelyet kebleikben. Igaz, én azért is ellene vagyok a halálos büntetésnek, mivel, ha annak legbensőbb természetét, valódi lényét vizsgáljuk, s lélektanilag akarunk annak mélyébe hatni, egy sötét, megfejthetlen talánynyal állunk szemben; mert avagy ki határozhatná meg, mi rejlik a túlvilághoz vezető ama kapu másik felén, melyet talán az örök végzés ellenére, kelleténél korábban nyitánk fel a bűnös előtt! Ma tehát s a meddig lehet, ne határozzunk, ne tegyünk embertársaink irányában semmi olyast, a minek horderejét kiszámítani képesek nem vagyunk, vagyis a mint egy hires német bölcsész magét rövidebben kifejezé: Es soll der Mensch, mit seiner Strafe nicht ins Jenseits hinübergreifen wollen. Ezzel bezárom kelleténél továbbra terjedett beszédemet, kérvén a mélt. főrendeket, hogy kegyeskedjenek a halálbüntetés eltörlése iránt ezennel megújított indítványomat kegyesen elfogadni. (Elénk tetszés.) Csemegi Károly államtitkár: Nmélt. eln. ur, m. för. ! Azon fényes szónoklat, mely Magyarország legkitűnőbb szónokaira emlékeztet vissza és az 1843-iki javaslatokban letett, akkor nagy vívmánynak tekintett egyik elvet megmenteni törekszik, a mint egyrészről a vitát a nagy kérdés magaslatára helyezte, és ezen illustris ház szónoklati dicsőségét újra is nagy mértékben fokozta, úgy más részről egy meglepő jelenséget is hozott