Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

II. A btkv. tárgyalása részleteiben. betegségek következtében követi el tettét; más embert magasztos gondolat hevit, meghal a hazáért vagy hiteért, vallási meggyőződéséért. Ezek ritka kivételes emberek. Ne hasonlítsuk össze a közönséges gonosztevőt az emberiség fénylő ékköveivel, ne alkalmazzuk a hazaszeretet és vallási buzgalomból származott magasztos elhatározások mértékét egy gonosztevőnek elhatározására, ki aljas indokból cselekedve, egészen másképen ítéli meg az élet értékét és becsét. (Elénk helyeslés.) És ha úgy áll, mint azon urak mondják; miért vették és miért veszik az egész világon, pedig kevés kivétellel maguk az illető bűnösök is, az élet meghagyását gratiának, kegyelemnek? Azért, mert érzik, hogy minden okoskodások daczára az élet rájok nézve a legbecsesebb javak egyikét képezi. Vannak esetek, a hol valaki nem akarja, nem kívánja, mint a latin mondja: propter vitám vivendi perdere causas; hanem ezen magasztos, erkölcsi fenköltséget ne keressük azoknál, kiket e törvény halállal sújtani akar, t. i. a megfontolt szándékú gyilkosoknál. (Helyeslés.) Az mondatott, hogy némelykor végrehajtatik a halálbüntetés és majdnem azonnal reá ugyanazon bűntett követtetik el, mint t. barátom itt ama Hentzi nevű svájczi emberről mondá, a ki elborzadván a kivégzett büntette felett, utóbb azt mégis maga követte el. Azt csak nem fogja állítani ö sem, hogy a halálbüntetésnek valami vonzó ereje volna, hogy az emberek a bűntetteket azért követik el, mert kívánnák a kivégeztetést. Itt tehát egészen más psychicai okok működnek, s ha állana azon okoskodás, mint nem áll, hogy a halálbüntetés nem oly súlyos, nem oly annyira elriasztó, hogy nála még súlyosabb az életfogytig tartó fegyház: akkor fel nem fogom, hogy a humanismus szempontjából miért ellenzik e büntetést; miért mondják, hogy ezt nem kell alkalmazni; mert ha ez nem oly súlyos: akkor legalább a humanismus szempontjából ellene szólni nem kellene. De, mondják tovább, ha lehet is czélszerüsége mellett szólni, nem lehet azt szükségesnek mondani; nem lehet szükségesnek mondani: mert az állam ezer szuronyával áll szemközt a lefegyverzett fegyenczczel. A szükségnek meghatározása, t. h., nem az államnak az egyes individuum iránti viszonyától függ, hanem függ az állam czéljainak elérésére szükséges eszközöktől, az egész jogállapottól, a közbátorsági viszonyoktól. Nem azon egy ember, ki úgy is már le van fegyverezve; de az, hogy az igazságnak eszméje kellőleg foganatosittassék, hogy az állam bátorsága oly eszközzel tartassék fenn, mely eszköz az én véleményem szerint a leghatékonyabb : az teszi a halálbüntetést szükségessé. Egyátalában az, hogy mi szükséges és mi szükségtelen, — e kérdés, mihelyt az igazság kérdésétől eltekintünk, már nem az okoskodás, hanem a tapasztalás kérdése. Lehet valami bizonyos országban szükséges, más országban szükségtelen. Itt átalános elvekből kiindulni egyátalában nem lehet. De hogy nem szükséges a halálbüntetés, — igy mondják — mutatja a tapasztalás. Eltörölték sok államban és ezek az államok fonnállanak és a büntettek nem szaporodtak legalább^nem nagyobb mértékben. Áll. Eltörölték sok országban. De vissza is hozták sok országban. — Nem szaporodtak a büntettek. Itt-ott nem, de másutt szaporodtak. Szabadjon nekem egyátalában ezen argumentumra azzal felelnem, a mit ez ügynek egyik legilletékesebb tárgyalója, és pedig a halálbüntetés ellenzője, MITTERMAIER mond, hogy a statistikai adatokkal igen óvatosan éljünk, mert valamint ezen elv „post hoc, ergo propter hoc" az orvosi tudományban nem áll: úgy nem áll a politikai tudománynak, nem áll a tapasztalásnak terén sem. Hogyan van az, hogy Francziaországban, (igy olvastam egy munkában, mely igaz, már egy évtizednél régebben jelent meg, de az argumentum nyomatékára nézve az évszám nem tesz különbséget) a corsikai departementban akkoriban 1791 emberre esett egy bűntettes, a Seine departementban, tehát Párisban 2454-re, az előbbi Lotharingiában pedig 34,000 emberre. Egy újabb franczia munkában azt olvassuk, hogy diametraliter 100,000 emberre 12 bűntényt számítanak; de míg a Seine departementra, ide értve Párist 35, Corsicában 24: a Chere departementra, a régi Orleans egyik részére 100 ezer emberre csak három