Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

I. Rész. III. Fej. 20. §. A képviselőház tárgyalása. Halálbüntetés. 231 „Ne ölj!" ez az egyetlen már elég arra, hogy azt a törvényt elvessük, s ez egyetlen érv, melyne'l többet felhozni nem is akarok: a halálite'letek visszahozhatlansága, mely vagy az ország összes biráit a csalhatatlanság dogmájával felruházza, vagy pedig visszahozhatlan ítéleteket helyez kilátásba, melyeknek utófájdalmát sem a családokra, sem az illetőre soha, sem a törvény, sem a bíró, az ártatlanság kitudása esetében sem, helyre nem hozhatja. Szerintem, t. ház, ez elegendő érv, ha nem mutatná is a történelem, hogy ezren és ezren haltak meg ítélet szerint olyanok, kiket egy későbbi míveltebb kor nem bitóra, nem máglyára, hanem trónra helyezett és megkoronázott volna; ha nem mutatná is a történelem, hogy maga a halálbüntetés, maga a halál látása, kivált felhevült időkben és felhevült képzelet mellett, nem hogy elrettentő például szolgálna a megmaradottaknak, hanem ellenkezőleg, a megszokás ingerével bir, mint ezt a franczia forradalomnak terrorismus korszaka bizonyítja (élénk tetszés), a midőn többek tanúsága szerint többet találtak a guilottinhoz hozott szekereken, mint a mennyi az elitéltek száma volt. Ezen érvvel szemben én ellenérvet még nem hallottam, még pedig sem azon irodalomban, mely oly gazdag e tekintetben, sem e házban. Azon egyetlen érv, melyet hazánk egyik legjelesebb jogtudósa, ki most az előadói széken ül, PAULER TIVADAR felhozott, s mely magában a javaslat indokolásában is van : az, hogy más nemzeteknél sem látjuk a halálbüntetést eltörölve; hozzá tette a t. előadó ur, hogy más műveltebb nemzeteknél sincs eltörölve. A műveltségnek különböző irányzatai vannak, s én elismerem, hogy Európa nemzetei sok tekintetben nagyobb műveltséget tanúsítanak a múltban és jelenben, mint Magyarország; de mégis vannak bizonyos irányzatok, melyekben Magyarország tanúsít nagyobb míveltséget, s ezek egyike e kérdésnél fordul elő. A t. előadó ur méltóztatott felhozni, hogy már Kálmán királyunk a boszorkányok üldözését és elégetését megtiltotta; de folytathatta volna ezt történelmünkből azon dicső és nemzetünk nagy dicsőségére váló példáival, hogy mig más országokban ezrével áldozták fel és ölték meg az embereket hitükért, politikai és vallásos meggyőződésükért, addig Magyarországon alig fordult elő pár esel, a mi nemzetünknek mindenesetre dicsőségére válik. Mig másutt az autodafé füstje verte az eget: addig itt békében éltünk egymás mellett és épen a politikai és hitbeli kérdések oly türelmességet találtak nemzetünk kebelében, mely nemzetünket minden más európai nemzet fölé emeli. Azt fogják erre némelyek mondani, hogy igaz, de ez politikai kérdés és meggyőződés kérdése, és nem a közönséges bűneseteknél t. i. felségsértési stb. eseteknél fordult elő; de itt bátor vagyok épen hazánk speciális viszonyaira, és az itt tapasztaltakra irányozni a figyelmet, a midőn azt állítják, hogy a kivégzési esetek épen oly szomorú és beteges visszahatással voltak a köznépre, hogy az egy határozottan káros irodalmat teremtett, a hol a kivégzettek hősies viselete epossá vált, a hol a Zöld Marczik, Becskerekiek megénekeltettek, ami természetesen népszerűvé tette magát az eszmét, és én mernék fogadni, hogy épen ez által burjánzott fel és szaporodott el nálunk az úgynevezett „betyárság". (Helyeslés.) Nem akarom fárasztani a t. ház figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) én azt hiszem, hogy ha Magyarország, melyben eddig is a politikai kivégzések igen ritkák voltak, a vallásos kérdéseknél pedig épen a legnagyobb ritkaságok közé tartoztak, elöhaladást tüntet fel és megelőzi egy lépéssel a többi európai, a halálbüntetést még el nem törölt országokat: ez becsületére fog válni az országnak. Én a halálbüntetés eltörlése ellen szavazok. (Szavazzunk! Halljuk! Halljuk! Halljuk CSEMEGIT!) Elnök : Miután ezen szakaszra nézve többé senki feljegyezve nincsen, (Halljuk ! Zaj) tehát ezen szakaszra nézve a vitát befejezettnek nyilvánítom. Szólhat még az előadó ur.