Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)
230 II. A btkv. tárgyalása részleteiben. fontos, de a felelet igen könnyű lesz, ha rámutatok azon idők és viszonyokra, melyekben az illető államokban a halálbüntetés meg lett szűntetve, és azon időkre és viszonyokra, a melyekben ugyanazon államokban újra be lett hozva. II. József megszüntette a halálbüntetést. Elég volt csak megemlíteni II. Józsefet, hogy jelezzem azon reformirányt, melyet e fejedelem követett. Összeesik az ö uralkoldása alatt a halálbüntetés megszüntetése a sajtószabadság és több más üdvös intézkedéssel, melyeket e fejedelem — egy hires történetírónk szavai szerint — mindenesetre szeretettel és önfeláldozással létesített- Közvetett utódja Ferencz újra behozta a halálbüntetést. De csak egy bűntettre, és melyikre? A felségárulásra. Később kiterjesztette azt más bűntettekre is, de, mint már említeni szerencsém volt, oly udvari rendelet kíséretében, melyben megvallja, hogy a büntettek a halálbüntetés megszüntetésének ideje alatt nem szaporodtak. 1848-ban nemzeti gyűlés gyűlt össze Németországban „Némethon politikai egységének és szabadságának megalapítása végett." Igen természetes következménye e szabadelvű mozgalomnak, hogy a halálbüntetés megszűntetése e nemzetgyűlés által ki lett mondva. De igen természetes következménye a reá következett reactiónak is, hogy a halálbüntetés újra fel lett véve, mert a politikai szabadság is megszorittatott. 1843-ban Magyarországban javaslat készül, és tárgyaltatik a fenyítő törvény. E javaslatban, melyre még az előttünk levő javaslat mellett is büszkék lehetünk, a halálbüntetés megszüntetése foglaltatik. Ez történt 1843-ban, tehát csak öt évvel 1848. előtt. Elég lesz ez évszámot kimondani jelzésül azon szabadelvű mozgalomnak, mely az 1843-iki javaslatban már visszatűkröztetik. Az absolutismus 17 év után megszűnvén, szabadságunk felviradtával az ország fővárosában országos jogászgyülés tartatik, melyben együtt van az ország több nevezetes jogásza, tanárok, ügyvédek, birák, szóval meglett emberek, és kifejezés adatik azon óhajnak, hogy az alkotandó törvényjavaslatban, tehát abban, a melyet most tárgyalunk, a halálbüntetés szüntettessék meg. Kérdem már most t. h., mit igazolnak ezen történeti tények? Egyátalán nem igazolják, hogy ott, a hol a halálbüntetés meg lett szüntetve, és újra behozva, ezt az igazságszolgáltatás, a személy- és vagyonbiztonság érdekei kívánták volna; hanem igazolják igenis azt, hogy a halálbüntetés meg lett szüntetve és lehetett megszüntetve az igazságszolgáltatás, a vagyon- és személybiztonság minden veszélyeztetése nélkül; de hogy újra be lett hozva a halálbüntetés a reactió által, színleg a társadalom megvédésére, hiszen ezt hangoztatja rendesen a reactió, voltaképen azonban, mint hatalmas és biztos eszköz a szabadság elnyomására. A javaslat két esetre szorítja a halálbüntetés alkalmazását. Egyik a felségárulás, másik a gyilkosság. A hatalmi érdekeknek akartak-e a javaslat készítői ezzel szolgálni, s öntudatosan tették-e ezt vagy nem? — én, miután a halálbüntetésnek elvi ellene vagyok, nem keresem. El nem fojthatom azonban azon aggályomat, hogy ha talán ezen javaslatban nem foglaltatnék a 128. §., melyben a felségsertésre a halálbüntetés van szabva: sokkal biztosabb kilátással a sikerre, harczolnánk most a törvényjavaslat 20. §-a ellen, melyben a halálbüntetés a büntetési nemek közé van felvéve. Teljes meggyőződésem, hogy a kérdés nem a büntető jog, az igazságszolgáltatás kérdése, hanem a szabadelvüség kérdése. Ugyanazon szabadelvüségre ismerek én itt rá, melynek fényárjában megláttuk a sajtószabadságot, a gondolat s lelkiismeret-szabadságot, melynek tüzénél leolvadtak a rab vaslánczai. Megégettük a derest: égessük el ma a bitófát is! Pártolom a módositványt. (Helyeslés és tetszés.) P. Szathmáry Károly: T. h. (Halljuk!) Előttem szólott .képviselőtársaim a dolog gyakorlati oldalára nézve annyi sok szépet elmondottak, hogy én, midőn lelkiismeretemnél fogva a halálbüntetés elfogadására nem szavazhatok, azokhoz, a miket ők előadtak, igen keveset toldhatok. Én azt hiszem, t. ház, hogy mint minden ügynél, úgy ennél is nem az érvek mennyisége, hanem az érvek minősége dönt, és ha egyetlen egy oly érvet ismerünk, a mely a törvényben azt megtiltja és behozza az isteni parancsolat közül az egyiket:
