Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

174 II. A btkv. tárgyalása részleteiben. és büntettetni rendelje. Sem az 1843-ik évi, sem a jelen törvényjavaslat nem származnak azon szellemből, mely a törvényhozás igazolatlan félénksége, vagy sötét gyanakodása szempontjából szaporítaná a büntetendő cselekményeket; de épen azért meg kellett változtatni a kitételt, mely az egész mü lényegével és szellemével ellentétben, ily feltevésre alkalmul szolgál. Hogy valami az-e, a minek tekintetik? ez a közönséges életben sem közönyös; különös fontosságot nyer azonban a kérdés a büntetőjog terén, hol minden fictió, minden kétértelműség kerülendő. Quasi delictumokat nem ismer a büntető törvénykönyv, sem a büntető jogtudomány. A mi a büntető törvény szerint büntetendő, az valóságos delictum, s nem tekintetik csupán annak. Helyesen mondja HAUS tanár: „Mindazon cselekmény, mely a tettes hibája vagy szándéka folytán másnak kárt okoz, ha arról nem intézkedik a büntető törvénykönyv: quasi delictumot képez", s tovább: „A polgári jog szerinti delictumok, melyek nem képeznek egyszersmind a büntető törvény alá eső cselekményt, tulajdonképen quasi delictumok". A polgári jog szerint lehet valamit annak tekinteni, a minek jellegével nem bir. A jog azon területén van helye a „quasi" szó általi minősítésnek, a fogalmak improprius tágításának, mint például a quasi tutor, a quasi possessio, a quasi contractus; ily tágításnak azonban a büntető törvények területén épenséggel nincs helye. Itt nincs „quasi delictum"; következőleg nem „tekintetik" bűntettnek semmi, hanem bűntett az, a mi természete és lényege szerint büntettet képez, s a büntető törvény által annak nyilvánittatik. II. Egy másik s nem lényegtelen különbség van az 1843. évi t. j. 1-sö, és a jelen t. j. 2-ik §-nak első bekezdése között abban, hogy ott „cselekvés", itt pedig „cselekmény" fordul elő. A cselekvés ugyanis az embernek tevékenységét jelzi a közben, midőn az a külvilágra hat, s ebben változást idéz elő; ellenben a cselekmény, már magát a cselekvés által eszközölt változást, a concret tettet jelenti. A büntető törvénykönyv feladata azon concret tettek meghatározása, melyek a cselekvő akaratának irányánál és a cselekedet minőségénél fogva, büntetendőknek nyilváníttatnak a törvény értelmében. Nem az actio tehát, hanem az actio eredménye, a szándékosan létrehozott actus, a tett képez büntettet; a cselekvés csak mint egyik causa efrkiense a tettnek, s igy mint egyik ismérve a bűntettnek jön tekintetbe. Nem tekintethetik tehát bűntettnek a cselekvés, a mint ezt az 1843-iki javaslat mondja, hanem a cselekvés eredménye, vagyis a cselekmény, a szándékos tett; például a gyilkosság, a lopás, a rablás stb. A német törvények sem mondják: „Das Handeln, das Thun", hanem az objectiv alakú megjelölést: „Die Handlung, die That" használják; a franczia törvény nem használja a „l'action" szót, bár ez objectiv irányban is inkább használható, mint a magyar cselekvés, hanem azt mondja: „l'act"; épen úgy az olasz: nem „l'azzione", hanem „il fatto" kifejezéssel él. Az 1843-ik évi törvényjavaslat több esetben mellőzi ezen szempontot. így például a 294-ik §-ban az mondatik: „A ki másnak valamely ingó vagyonát tudva s jogtalanul, de minden személy elleni erőszak vagy erőszakkali fenyegetés nélkül eltulajdonítja, tolvajnak tekintetik". Szembe állítva ezen szakaszt 1-sö §-szal: kitűnik, hogy nem az lett volna meghatározandó, ki a tolvaj? hanem az, a mit a 30-ik