Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

VI. A btkv. javaslatának átalános tárgyalása a főrendiházban. Csemegi Károly. 157 A törvényjavaslat elkészítésénél irányul szolgált szempontokat ö excellentiája az igazságügyminister ur és igen sokan a méh. főrendek részéről ékesszólóan és melegen kifejtették, e tekintetben nincs mit mondanom. Bátor vagyok csupán némely homályos pontra utalni, a mely a derült egen is felmerült, t. i. azon megjegyzésekre, a melyek közelebb módosításoknak előterjesztését helyezték kilátásba. A tvj. indokaiban kimondatik, hogy a kormány egyátalában nem hitte és távol van azon illusiótól, hogy neki sikerült volna minden kérdést a legjobban és leghelyesebben megoldani, hogy a buvárlatnak, gondolkozásnak, a javitásnak már nem volna több tere. Ez gyengeség volna és nem az erőnek tudata. A kormány igen is jól tudta, hogy a criminalistikának rengeteg tere mellett mindig fognak akadni a legkitűnőbb munkálatban is egyes kérdések, a melyek helyesebben megoldhatók, egyes tételek, a melyek biztosabban megállapíthatók és a czélszerüségnek és az igazságnak megfelelőbben volnának elintézhetök, mint a kormány által elfogadott javaslatban. E tekintetben túlbizakodottságot a kormány soha sem tanusitott és igy csakis köszönettel fogja fogadni azon módosításokat, a melyeket kívánatosaknak tart és teljes erővel fogja támogatni azokat, a melyekről meg fog győződni, hogy hazánk viszonyainak megfelelnek és a kormány által kitűzött czél elérésére hathatósabban fognak közreműködni, mint a kormány által előterjesztett javaslatnak illető helyei. És igy méh. főrendek, fel volnék mentve attól, hogy az alapelveknek theoreticai vitatását, mert concret indítvány nem tétetett, tovább fűzzem. Azt azonban kénvtelen vagyok megemlíteni, hogy a mit ö méltósága a szatmári püspök ur, és a mit ö excellentiája az egri érsek ur felhozni méltóztattak, bár nem nyíltan kifejezve, hanem valóságos jelentőségében megítélve, az u. n. absolut igazság elve. Az örök igazság — a mint méltóztatnak nevezni — és ugyanezt a kifejezést méltóztatott mind ö excellentiája az egri érsek ur, mind a szatmári püspök ur használni, — nem lehet más, mint az absolut igazság, és nem képzelhető a mindentudás és mindenhatóságnak attribútuma nélkül. Ez az Istennek tulajdonsága, nem pedig az embereknek emberi czélokra, a társas élet fentartására, azaz emberi intézménvek oltalmára adott és csak bizonyos korlátolt határok közt megvalósítható igazsága Ez a törekvése a vallásnak, az erkölcsnek, törekvése a folytonos haladásnak és igy az államnak is. Hanem a büntető törvénykönyv szerkesztésénél ezen absolut igazság irányul és alapelvül el nem fogadható; mert az emberi ész által határaiban és körvonalaiban át nem tekinthető. (Helyeslés.) Az emberiség az absolut igazságnak vélt útmutatása mellett többször megindult; a történet mutat erre példákat. De az eredmények, ha ezeket vizsgáljuk, — nem vonzanak bennünket ezen útnak követésére, a melyen a történelem igen sok keservet jegyzett fel, a melyre tehát magunkat rávezettetni, azt hiszem, ez alkalommal sem fogjuk engedni. Méltóztatott emliteni, hogy ezen collisio a IX. és XIV. fejezetben találja kifejezését. A törvényjavaslat nemcsak azon a helyen, a melyet ö excellentiája felhozni méltóztatott, hanem különösen az illető fejezetnek indokainál megemlékszik azon határról, a mely itt vonatott; és indokolja is ezen határnak megvonását. És indoka csaknem szóról szóra találkozik azzal, a mit Berner, az igen jeles jogtudós után ö excellentiája idézni méltóztatott; a jogrend megzavarása. Igenis, ez képezte a vonalat. A hol a jogrend zavartatik meg, a hol a vallás a maga külnyilvánulásaiban erőszakos megtámadással találkozik, a hol tehát a létező jognak megzavarása kezdődik, ott veszi az államhatalom büntető hatalma is kezdetét és büntetési sanctiója által tiltja a vallás szabad gyakorlatának erőszakos megakadályozását vagy megzavarását, azon princípiumból, a melyet Berner igen helyesen a jogrend megzavarása princípiumának és a büntetés alapelvének mond. Azt hiszem azonban, hogy ö méltósága a szatmári püspök ur azon állításában, hogy a törvényjavaslat csak az egyházban benn védi a szertartást és a szertartásnak az egyházon kívüli megzavarását nem oltalmazza, tévedni méltóztatott; mert a 189. §. azt mondja: „a ki a törvény által nem tiltott vallás szertartását erőszakkal megakadályozza vagy megzavarja"; — tehát tekintet nélkül arra, hogy benn a templomban-e, vagy künn azonkívül sértetik meg, mihelyt a törvény által nem tiltott vallásfelekezet fentartása erőszakkal, — tehát a jogrend megsértésével — megzavartatik, megakadályoztatik: ezen cselekmény büntetendő cselekményt képez, s ezen cselekmény ellen, épen az idézett alapelv kifolyásaként az állam hivatva érzi magát büntető hatalmát gyakorolni. Nem megy a törvényjavaslat odáig, a hol a fórum internum kezdődik, de ott, a hol megállapított és sarktörvények által biztosított jogoknak erőszakos megsértése követtetik el, ott igenis