Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

146 I. A btkv. tárgyalása átalánosságb&n. qualificálnia, melynek tárgya sem a morálban, sem az államtörvényekben nincsen. Ötven év előtt a távirdai huzaloknak megsértésére büntetést szabni nem lehetett, egyszerűen vaUisokt azon okból, mert ilyenek akkor még nem léteztek. A felállított elvtől azonban a btjavaslat IX. fejezete eltért. A ministeri javaslatban a Magyarországban „elismert" vallások szertartásai s lelkészei helyeztetnek a törvény oltalma alá. Igen helyesen, mert tkvünk csak elismert vallásokat ismer, a képviselőház igazságügyi bizottsága tovább ment, s a képviselőház ennek álláspontját tette magáévá. Az elismert vallások helyébe a „nem tiltott" vallásokat tette. De ezen kifejezés közjogi sérelmet tartalmaz, bűntettnek olyasmit minősít, melynek nincsen tárgya, negatív fogalom ellenében positiv visszatorlást állit. Nagyon tarthatni, hogy a törvény ezen rendelkezése zavarra fog okot szolgáltatni, ha a képviselőház fogalmazványa fentartatnék; a mormonoknál például a soknejűség, a szomszéd Csehországban még egészen ki nem halt adamitáknál oly rendszer uralkodik, mely a jó erkölcsökkel homlokegyenest ellenkezik, a nazarénusok az állam létalapját támadják meg. Tudtomra ezen vallási rendszerek irányában Magyarországban tiltó törvény nincsen, s a büntető törvényből mégis azt lehetne következtetni, hogy mind az vétség, a mi ezeknek eléggé nem ismert szertartásai ellen elkövettetik. A bírónak a XV. fejezet szerint a kettős házasságot büntetnie kell, de a IX. fejezet szerint a felhozott példákban a mormonok nem tiltott vallását tiszteletben kell tartania. Véleményem szerint e tekintetben a balmagyarázatok nem fognának elmaradni. Ellenben készségesen elismerem, hogy a társadalmi rend s együttlétnek legfontosabb elvei, melyek a szabad emberek Önbecsülésében, kölcsönös jogtiszteletében, tiszteletre méltó családi viszonyaiban nyilvánulnak, a törvényjavaslatban kifejezést találnak. A törvényjavaslat elismeri az államnak s a kifejlődött jogviszonyoknak erkölcsi természetét. Terjedelmes tvkvünkben, százados aspiratióinkban félreismerhetlenül nyilatkozik azon törekvés, hogy Magyarország Önálló, független állam legyen. Az ellentörek- , . ' i 11 i •/ i . i /i i L e i ' gllam elleni büntettek. vesék elleneben nem hiányoztak a megtorló sujto rendszabályok. A felségsértés büntette mindig határozott megtorlást nyert a Corpus Jurisban s e tekintetben a jelen tvj. a már fenálló törvényeket minden nagyobb változtatás nélkül codificálta. De az országnak, mint Önálló államnak léte elleni támadások, sok tekintetben homályosan, határozatlanul s hiányosan voltak kifejezve, s a változott nemzetközi viszonyok közt régibb törvényeink sem igazságosan, sem hatályosan nem alkalmaztathattak már. Itt tehát az előhaladt államjogi elméletek figyelembe vételével szorgalmas átdolgozás történt. A hűtlenség fogalma vagy igen meg volt szorítva, vagy oly tényekre is kiterjesztetett, melyek ma egész más categoriába esnek. Itt tehát szétválasztás s új beosztás tétetett. S mindenki, ki büntető jogi állapotainkat ismerte, kénytelen bevallani, hogy a büntető törvényjavaslat e tekintetben az igények színvonalán áll. A királynak sértetlenségétől kezdve, le az utolsó államhivatalnokíg, őrt áll most a törvény, majd védve, majd büntetve, úgy, hogy az önálló állam erkölcsi hatalma mindenütt hathatós kifejezést nyer. A magánjogi viszonyokban a személyes megtorlás s az önjogszolgáltatás az államok kÖzbenlépése által korlátoztatik. Senki sem tagadhatja, hogy a régibb tÖrvé• «u i • u . u •• ' ' ii i t ii Jfullum ciimen sine lege. nyeinkben kiszabott büntetés nemei ma mar nem alkalmazhatok, s a humánus korszellem követelményei iránt fogékony bíráink által nem is alkalmaztattak; nem tagadhatja senki, hogy vannak büntettek, vannak személyes sérelmek, melyekről régibb törvényeinkben említés nincsen. Az újabb társadalmi alakulásokban támadt intézmények s jogok a sérelmek újabb nemeit teremtvén, ezekre nézve igazságszolgáltatásunk tájékozás nélkül volt. De az „arbitrium judicis" is majd innen maradt, majd túlment a sérelmek megtorlásában azon határvonalon, melyet a szigorú igazságosság kijelölt; s igy lehetetlen volt, hogy a honpolgárokban itt-ott az elhagyatottság s elégedetlenség érzelme ne támadt volna. E törvényjavaslat itt határozott javulást fog eszközölni. Bíráink egy határozottan körülirt büntető codexxel állván szemben, már nem a szokásra, nem a bírói gyakorlatra, nem előzetes döntvényekre fognak hivatkozni, lelkiismeretük meg lesz nyugtatva, bátrabban fognak a kijelölt téren mozogni, s a joggyakorlat biztonsága s a személyes szabadság az egyöntetű eljárás által csak nyerni fognak. Főelve büntetőtörvénykönyvünknek az levén, természetesen csak állami szempontból, „büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít" ; a birói önkénynek többé nincsen helye, s biráinknak nem szabad a skót birák példájára azt gondolni: ha a törvényhozó az esetet tudta volna, azt bizonyosan bűntettnek nyilvánította volna. A bíró nem törvényhozó, hanem csak a törvény alkalmazója.