Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

138 I, A btkv. tárgyalása átalánosságban. már az 1791., 1827. és 1840-iki országgyűlések által küldettek ki e tárgyban országos bizottságok. Az ezek által készített javaslatok közül azonban egyik sem emelkedhetett törvénynyé; különösen az 184U: V. torvényezikk által kiküldött országos bizottság, melynek néhány nagyérdemű tagját ma is még e mélyen t. háznak díszes soraiban tisztelhetjük, a jogtudomány színvonalán állott javaslatot terjesztett elö, melyről európai jogtudósok is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak, s melyről a hálás utókor nem emlékezhetik meg a nélkül, hogy ne fejezze ki egyúttal sajnálkozását a felett, hogy azon javaslat törvénynyé nem válhatott. A jelen törvényhozásnak jutott tehát egyéb fontos és nehéz kérdések mellett azon szintén nehéz, de háládatos feladat, hogy az országot egy hosszú ideig használható büntető törvénykönyvvel lássa el. A szőnyegen levő javaslat az 1843-ik évi javaslattal egyezőleg „az igazságot és a jogos érdekek oltalmazását" vette fel alapelvül. A legrégibb időben, a társa- Alapelv dalmi élet képződésének első idejében, a büntetés mint a sértett félnek jogos megtorlása jelentkezik; később a visszatorlás, magán elégtétel, istenengesztelödés, elrettentés, vagy vezeklés elvét találjuk a büntetőjog gyakorlatában irányadó elvül felállítva. A mindinkább fejlődő jogtudomány s ennek alapján készült ujabb büntető törvénykönyvek némelyikét ezen elveknek teljesen elejtették, kizárólag pedig azoknak egyikét sem tartották fenn. Az újabb elméletet sehol sem találjuk szabatosabban kifejtve, mint kitűnő jogtudósunk dr. Pauler Tivadar jogtanában, hol ezeket mondja: „Az igazság elve kijelöli a büntető hatalom határát, melyen túl azt gyakorolni soha sem szabad, s melyen belül végczéljához, a jogbátorság követelményeihez, idomitandók a büntetés minden nemei, melyek végczélja sikeresebb létesitését eszközlik, nevezetesen : hogy a büntetés kihirdetése a polgárokat tetteik következményeire kellőleg figyelmeztesse, jogsértések elkövetésétől óvja, végrehajtása pedig a sértett félnek elégtételül, a bűnösnek javításául szolgáljon, másoknak gonosz hajlamait fékezze és zabolázza." Az előterjesztett javaslat is ezen újabb elméletnek megfelelöleg, sem kizárólag a bűnhődés, sem kizárólag az elrettentés vagy javítás, hanem az igazság és hasznosság egyesitett elvéből indul ki, s ez által törekszik a büntető jogszolgáltatás fontos czéljait előmozdítani. A btkv. készítésénél a hármas felosztás rendszere fogadtatott el; a most tárgyalás alatt levő javaslat a bűntettekről és vétségekről, a legközelebb benyújtandó pedig a ' ° Ilarmss felosztás. rendőri kihágásokról rendelkezik. Lényeges különbség létezik azon büntetendő cselekmények között, melyek közvetlen jogsértést eredményeznek és azok között, melyek jogsértésre közvetve alkalmat szolgáltathatnak; a büntetendő cselekményeknek csak ily átalános szempontból történő megkülönböztetése vezet a büntetendő cselekményeknek bűntettekre és kihágásokra osztályozására, vagyis a kettős felosztásra, miként ezt némely régi külországi büntető törvénykönyvben, úgy az lS43-iki javaslatban is elfogadva találjuk. Azonban, ha a btkvben felvett s közvetlen jogsértő cselekményeknek hosszú során végig tekintünk, lehetetlen, hogy fel ne tűnjék előttünk a jogsértésnek súlyosabb vagy kevéssé súlyos volta, valamint az azokból eredő kárnak vagy veszélynek kisebb vagy nagyobb mérve, vagyis lehetetlen a súlyosabb és-kevésbé súlyos bűncselekmények között különbséget nem tenni, mely különbség szükségkép a hármas felosztást eredményezi. De ellenkeznék a nép józan felfogásával is, ha például a rablógyilkosság és a könnyű testi sértés a „bűntett" genericus elnevezése alá foglaltatnék. Azonfelül gyakorlati szempontok is a hármas felosztás mellett szólnak. Ez által a büntető törvény világosabbá, az áttekintés könnyebbé s a törvény a kevésbbé tanultak által is megérthetöbbé válik. De ezen osztályozás megkönnyíti továbbá ezen felette nagy materiának feldolgozását s a törvénykönyvnek szerkesztését. Hogy csak egy példát hozzak fel, a kísérletről szóló 65-ik §. ezt mondja; „a bűntett kísérlete mindig, a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő." A javaslatban elfogadott hármas felosztásnál fogva csak a vétségeknél volt szükség meghatározni azt, vájjon a kísérlet büntetendö-e vagy nem; ha azonban a bűntett és vétség között különbség nem tétetik a javaslat minden fejezeténél, sőt a mennyiben a büntetendő cselekmények súlyosabb vagy kevésbé súlyos természetűek, számtalan egyes szakaszban is a kísérlet iránt külön intézkedni kellett volna, a mi, tekintve a munkát, lényegesen megnehezítené. Különben az újabban készült törvénykönyvek közül egy sincs, mely a hármas felosztást mellőzte volna; a mi pedig a régibb büntető törvénykönyeket illeti: a régi badeniben például látni fogjuk, hogy különbség tétetik a büntetöileg (peinlich) és polgárilag (bürgerlich) büntetendő cselekmények között; az 1843-iki javaslat pedig intézkedik „a félévi vagy annál hosszabb időnyi rabságra itélt,