Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

ÍV. A btkv. javaslatának átalános tárgyalása a képviselőházban. Csemegi Károly. 197 akkor a büntetés harmadrészét Csaknem elengedve, szabadságra bocsátva, szabadságban tölti ki büntetését, — méltóztassék megjegyezni, mert azon idö még nem járt le, melyre a biró ítélte ; de ezen drákói javaslat büntetésének egy harmadát megengedi, hogy szabadságban töltse. Azt mondja Simonyi Ernő képviselő ur, a szigor abban áll, hogy felállíttatott a minimum ; ez a visszaesésnek, ez a reactiónak legvilágosabb jele. Én csodálom, . . . „ „ , , . , . , , .. , - , , A minimum, hogy Helty képviselő ur, a ki epen az olasz hteraturara tekteti a legnagyobb súlyt, azonnal nem szólította meg elvtársát, hogy e térre ne menjen, mert e téren mindazon auctoritásokkal, kikre Helfy képviselő ur a legnagyobb súlyt fekteti, ellentétbe jön; mert kénytelen lesz azt mondani, hogy nemcsak az egész olasz Iiteratura reactionárius, nemcsak az egész olasz törvényhozás reactionárius, hanem az egész civilisált világ, Simonyi ur és néhány képviselőtársunk kivételével ma már torkig benne van a reactióban. Mert méltóztassanak megengedni, a franczia barreau-nak van egy igen tisztes szokása, ez abban áll, hogy midőn az ügyvéd véd, akkor feltett föveggel szól, midőn azonban valami jogi tekintélynek nevét idézi vagy annak munkájából idézetet olvas, akkor kénytelen fövegét letenni : két okból, először is tiszteletül azon nagy tehetség iránt, kit idézni szükségesnek lát, és másodszor jeléül annak, hogy addig, mig ö, mint védő beszél, addig különfélekép nyilatkozhatik saját egyéni felfogása szerint, de a mely perczben a törvényszék elé áll, levéve fövegét, jelzi, hogy most már nem mint védő beszél, most az igazságnak tartozik azon tisztelettel, hogy egy betűt sem fog változtatni abban, a mit felolvas. Én igen nagy szigorral szoktam követni a franczia barreau ezen általam elsajátított szokását. Hiszem, hogy Helfy képviselő ur is ép oly szigorú, midőn idéz, s azért kérem, legyen szives megmondani, hogy az egész világon ma nem existál egyetlenegy számbavehetö jogtudós, nem az egész irodalom terén egyetlen egy tekintély sem, valamint nincs egyetlenegy törvényhozás, a mely a minimum eltörlése mellett szólna. Magamra vállalom a felelősséget e nagy mondatért, ismétlem a t. ház előtt, letett föveggel szólok. (Tetszés a középen.) 1864-ben volt, midőn a minimum félig-meddig való eltörlésének utolsó visszhangja a német jogászgyülésen vibrált. Félig-meddig mondom, Kravell indítványában. Ellenben Wablberg, Típpelskirch, kiknek az inditvány véleményezés végett ki volt adva: constatálták a reactiót, mely ebből származnék ; az igazságtalanságot, az egyéni vélemények felülemelkedését, a törvénytől való kötetlenséget, a legveszedelmesebb, a legváltozatosabb, az egyéni befolyásoknak kitett ítéleteket egy és ugyanazon bűntett miatt, egy és ugyanazon bünösségi fokozat mellett és Carrara monda — nem a minium eltörléséről, mert arról ma már nincs szó — hanem a tág büntetési tételekről, hogy vannak sokan, kik a tág büntetési tételekben keresik a remediumot; sokkal többen voltak, kik GO évvel ezelőtt a büntetési tételek rendkívül nagy korlátozásában keresték a remediumot. Az egyik is szélsőség, a másik is. Nem tagadta meg a t. előadó ur önönmagát, midőn védte azon tételt, hogy azért, mert megállapíttatik a minimum : azért még a 90. §. rendkívüli eny hitö körülményeket megenged. Sok tapasztalat, sok észlelet és az észleletek eredményeinek felfogására való teljes képesség után oda jutottunk, hogy igenis a törvényhozás képes az esetek legtöbbjeire alkalmazandó büntetési tételeket, tehát in genere felállítani. De tartozik gondoskodni arról, hogy azon esetekben, a melyekben rendkívüli enyhítő körülmények a büntetést igen súlyossá tennék: a biró azon helyzetben legyen, hogy ezen ritkább esetekben a rendkivül enyhítő körülmények szerint állapítsa meg a büntetést. A rendes és rendkívüli esetek közötti különbség tehát az, a melyet a törvényjavaslat szem előtt tartott; ez azon szempont, a melyet a fejlődött jogtudomány még mindenütt mint átalános igazságot állított fel, a melyet mindenütt követnek és a melyre nézve azon véleményben vagyok, hogy legmesszebbre ment el a magyar törvényhozás. A minimum eltörlése mellett méltóztatnak igen gyakran igy feltétlenül minden megszorítás nélkül az 1843-iki javaslatra hivatkozni. Nagy fájdalma az országnak, hogy az 1843-iki javaslat készítőinek vezérférfiait nem tisztelheti ezen teremben. Legyenek meggyőződve a t. képviselő urak, hogy azok volnának a legelsők, a kik határozottan visszautasítanák ezen nyilatkozatokat (Helyeslés.) De minthogy nagy nevü holtjaink emlékeket hagytak, legyen szabad Szalaynak saját szavaira hivatkoznom: (olvassa) „s mindinkább tért nyert azon nézet, hogy valamint külön mindenik büntetőjogi eset ugy szólván külön az illető esettől elvont bizonyítási rendszer nyomán kifejtendő, azonképen a büntetés külön mindenik eset jelleméhez képest a bíróság által kimérendő. Természetesen nem oly értelemben, mintha a büntetés neme és súlya egészen a biróra bizattathatnék, ilyesmi csak egy német egyetembeli professor agyában fordulhat meg/ (Derültség.)