Kubinyi Lajos: Meddig él a magyar nemzet? : Nemzeti lét-kérdés : Hazánk fiainak és leányainak (1873)

IV. fejezet: Mit kell tennünk és kerülnünk?

— 76 — minden idejét, erejét felemésztik a látogatások s vendégfogadások. Pedig elvégre is: nyájaskodás, bókolás, őszinteség nélkül: melyek értékét az, aki kapja úgyis devalválja. Fényelgés, dicsekvés: erötetve — mely a háttérben nem egyszer nyomort mutat. Pár élezés szó a színház, az irodalom, a különféle nyelvek, a zenészét, a politika köréből, mely többnyire szenvedélyes gyanúsítással jár. Vagy épen a magán viszonyok feszegetése, taglalása, midőn t. i. a taglalt egyén nincs jelen — s számtalan üres formaiságok gépileg elcsevegése stb. Ez legjobb esetben „ártatlan" sok esetben igen ártalmas idővesztegetés, mit most midőn minden életrevaló embernek valamely hasznos s komoly munkához kell látni, hogy a mulasztottakat helyre hozzuk, magasabb szempontokból legkevesebbé lehet helyeselni. Társasköreinknek igyekezniük kellene egyszerüsbiteni szerkezetüket, formalitásaikat, gépies voltukat, hogy ne „őröljék le" eredménytelenül az időt. Sőt a méltánylat és ha kell a guny minden eszközével oda hassanak, hogy a köztevékenység mindinkább fokozódjék a kellő nemzeti közművelődési, köz vagy onosbodási irányzatban. Nem pedig a haza érdekeivel szemközt ellenkező fényűzési, nem a munkátlan rangok s állomások szaporítása irányában.