Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Első szakasz: A magyar alkotmány történeti kifejlődése és közjogi jellege

56 E. R. ELSŐ SZAK. MÁSODIK FEJEZET. feljegyzése szerinti harmadik pont, melynek szövegére nézve a csiki székely chronicának szövegezését az eredeti szerkezethez sokkal közelebbállónak lehet és kell tartanunk. E pont, mely a közügyek intézése és vezetésére nézve a nemzet befolyását és részvételét határozottan kiköti, alkotmányunknak minden időben legfőbb elvét és jellemvonását képezte, tehát már jóval előbb, mielőtt ezen alkotmányos elvet határozottan és részletesen megállapító törvények hozattak volna, mert — mint a történelem és okmányaink elég hitelesen bizonyítják — a királyság felállítása után is századokon át, a nélkül, hogy létezett volna egyetlen egy irott törvény, mely nemzetünknek a közügyekre a törvényhozásban és közvetve a kormányzatban való részvétele által birt befolyást meghatározta volna, mégis az említett alkotmányos jogának folytonos gyakorlatában volt, az ősi alkotmány és alapszerződésnek érvényben levő eme pontja szerint; sőt később, midőn a nemzet említett alkotmányos jogát már határozottan intézkedő irott törvények irták körül, ezen törvényekben egyenesen az ország ősi és eddig folyvást érvényben levő szokásaira történik hivatkozás. Maga Verbőczi is Hármaskönyvében fényesen igazolja a vérszerződés eme harmadik s az ezzel szorosan összefüggő, de a névtelen jegyzőnél hiányzó hatodik pont tartalmának (mely a nemzeti gyűlésben való részvételt ép ugy, mint a honvédelmi kötelességet, a nemzet minden egyes tagjának nemcsak közös jogává, hanem egyenesen kötelességévé is teszi) hitelességét és valódiságát; midőn elismeri (H. K. II. R. 3. cz.), hogy a nemzetnek joga: a törvényhozásban való részvétele által a közügyek vezetése és intézésére befolyhatni, azon korból származik, midőn a magyarok még pogányok voltak és vezérek által kormányoztattak; midőn, úgymond, az egész törvényhozás joga a nemzetet egyedül illette meg (mint ez fentebb a 23. §-ban előadott vezérek korabeli alkotmány előadásánál kifejtetett), mely jog a királyság felállítása és a ker. vallás behozatala után, módosítva bár — azáltal t. i., hogy a törvényhozás a király és nemzet közös jogává lett, — de továbbra is fenniaradt. És hogy nemzetünk a törvényhozásban való részvételén kivül, melyet a királyság felállítása után is szakadatlanul tartott országgyűlések nyomai eléggé bizonyítanak, az ősszerződésen sarkallt alkotmánya értelmében, a kormányzatra is, habár közvetve, akart befolyással birni és valóban e tekintetben vívott is ki befolyást: azt már az Árpád-királyok korában az aranybulla 31. czikkelyén és az 1231-dik évi törvény 3-dik pontján kivül, az 1291 : 9. és 1298 : 23. t. cz. is eléggé bizonyítják, sőt az 1291 : 9. t. cz. midőn rendeli, hogy a király a nádort, tárnokmestert kancellárt és országbírót nemeseinek tanácsával válaszsza, világosan indokolja is a törvényt eme szavakkal: »az ország régi szokása